DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván önnek van a legnagyobb gyakorlata abban, hogy ilyen válaszokat adjon, hiszen 1998 és 2000 között, ha jól láttam, a válaszokon tudtunk közlekedni új utak helyett. Tehát azt gondolnám, hogy ez egy olyan kérdés, amire rutinosan tudna ön is választ adni, de ehelyett én szeretnék valami mást mondani.
Azt kell mondanunk, hogy hazánk életében először fordult elő a tavalyi évben, tavaly ősszel, illetőleg év végén, hogy közbeszerzési pályázaton választották ki három szakasz kivitelezőjét, eddig ugyanis erre nem került sor. Ezeknek a szakaszoknak a kivitelezőivel megkötötték a szerződést, és természetesen ez tartalmazza a befejezési határidőket, de a minőséget is. Minthogy nyilván ön is ebben az országban él, talán tapasztalta, hogy meglehetősen nagy hómennyiség hullott le az idén, ami természetesen a földmunkavégzést nem könnyedén teszi lehetővé, vagy olyan költségekkel járna, olyan biztonsági nehézségeket jelentene később, amelyeket nem tudunk választani.
Már csak azért is mondanám ezt, hiszen önnek volt módja közreműködni annak a bizonyos halálútnak a szilárdításában és javításában, ami az M0-ás déli szakaszát jelenti, aminél pontosan ilyen okok miatt került sor koronarepedés és más hibák helyreállítására. Tehát azt szeretném mondani, hogy március végével fognak a kivitelező munkák elkezdődni azokon a szakaszokon, ahol a kivitelezőkkel a közbeszerzési pályázatot követően a szerződést megkötötték. A többi szakaszon pedig amiről ön szól a kivitelezők megtalálására idén nyáron, ősszel folyamatosan írják ki a közbeszerzési pályázatokat.
Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés