DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Kizárólag Demeter Ervin megjegyzésére reagálnék. Ő arról beszélt, hogy én törvénytelenségre akarom buzdítani a minisztereket és a köztisztviselőket. Sajnos azonban én nem ezt mondtam (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sajnos?) - az önök szempontjából sajnos -, én arról beszéltem, hogy az adatvédelmi törvény alapján mi a szankció. Arra nem tértem ki, hogy természetesen vannak egyéb szankciók is, de ezek függetlenek a vizsgálóbizottság ténykedésétől.
Önnek, tisztelt képviselőtársam, joga van arra, hogy jogosulatlan adatkezelés bűncselekményének elkövetése miatt feljelentést tegyen. Lehet, hogy ez is lenne a helyes álláspont, mert abban az esetben végül is a bíróság mondaná ki azt, hogy mindaz a cselekménysorozat, amelyet önök hallatlan nagy alkotmánysértő tevékenységnek nyilvánítanak, tulajdonképpen még a jogosulatlan adatkezelés tényállásának sem felel meg, hiszen én abból indulok ki, hogy a bírói szervezetek - még ha ez nagyon nehéz is számukra - megpróbálják magukat függetleníteni attól a politikai hangulattól, amelyben tevékenykednek. Tehát nem arról volt szó, hogy én arról beszéltem, miszerint semmiféle egyéb jogi szankció nincs, hanem arról beszéltem, hogy az adatvédelmi törvény alapján mi a jogi helyzet, s egyben azt is jeleztem, hogy ez a szankció már megtörtént akkor, amikor fideszes képviselők, illetőleg MDF-es képviselő is nyilvánosságra hozta az adatvédelmi biztos állásfoglalását, amelyet egyébként még hivatalosan nem láttunk, én sem láttam.
(20.10)
Ami pedig a prejudikálást illeti: én egy jogi okfejtést mondtam el, és természetesen a jogi okfejtés függ attól, hogy milyen tényeket derítenek ki. Az is kétségtelen, hogy önök sem ismerik a pontos tényállását, de azt képzelik, hogy minden ismeretnek a birtokában vannak. Szerintem majd a bizottsági tevékenység végén lehet vitatkozni arról, hogy birtokában vagyunk-e az összes ismeretnek, avagy sem.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés