KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Az úgymond sietség oka az volt, hogy amerikai és brit részről még vasárnap kértek választ. A katonai tervezés ugyanis úgy működik, hogy előre biztosítani akarják az esetleg szóba jöhető útvonalakat, és nem érnek rá hetekig várni erre. Ezért tartottuk sürgősnek a döntést. Az 1998-as parlamenti határozat érvényben van, azt senki nem hatálytalanította, tehát erre alapozva mondta azt a kormány, hogy az átrepülési engedélyek kiadhatók.

Nem kell új biztonsági tanácsi határozat ehhez, hiszen az a bizonyos 1998-as több határozatra is hivatkozik konkrét megnevezés nélkül, de megnéztem, hogy konkrétan milyen határozatokról volt szó. Nem akarom a számokat fölsorolni, nem is fér bele az egy percbe, ezek ma is érvényben lévő ENSZ biztonsági tanácsi határozatok. Közös jellemzőjük, hogy mindegyik előírta Irak tömegpusztító fegyvereinek a megsemmisítését, a másik közös jellemzőjük: Szaddám Huszein egyiket sem hajtotta végre. Ezért van szükség – amennyiben valami kedvező változás nem történik, de az most már lassan csoda számba menne –, hogy katonai erővel szerezzenek érvényt. Elég sajnálatos, hogy ez így lesz. (Taps a kormánypártok soraiban. – Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu