MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Kevés választ adott a konkrét kérdésekre. Az idejét mindig eltölti azzal, hogy visszatér az előző szakaszra. Én ezt nem kívánom most különösebben kommentálni, habár megjegyzem, nem értem, hogy az M0-ás déli szakaszánál mire gondolt, valószínűleg a szakértőit meg kell kérdezni, hiszen nincs tisztában a tényekkel. Az M0-ás déli szakaszára egyébként az új tervezést, amely az új, kettős szelvényt fogja kiépíteni, a polgári kormány időszakában adták ki, és a korábbi időszakban történt a legtöbb baleset, erről csak tájékoztatom. Úgy látszik, hogy önnek is meg kell barátkozni majd az autópálya-építések ismeretével.

Nem válaszolt arra, hogy az új szakaszokat, amelyeket felsoroltam, mikor fogják építeni, csak arra kaptam választ, hogy március végén épülnek az új szakaszok. Tehát megismétlem a kérdéseket: hogyan áll az előkészítés a többi szakasz ismeretében? Arra a 250 kilométerre gondolok, amelyre remélhetőleg majd nem azt fogják mondani, hogy nem volt megfelelően előkészítve 2005-2006 tájékán. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu