KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy valóban, az Európa-terv keretében átlagosan 25 százalékkal olcsóbbá kívánjuk tenni az internet-hozzáférést, az internethasználatot. Valóban, ahogy ön mondja, ez kulcskérdés a jövő szempontjából, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy Magyarország versenyképes országként csatlakozik-e majd az Unióhoz, sikeresek leszünk-e az Unióban, ott, ahol miránk a tudásunkkal számítanak, azzal a képzéssel és azzal a képzett munkaerővel, amellyel rendelkezünk.

Ennek azonban valóban feltétele, hogy az információs technológiát minél szélesebb körben eljuttassuk mindenkihez. Február 28-áig megállapodtunk mind a vezetékes telefonszolgáltatókkal, mind az érintett alternatív szolgáltatókkal, sőt az internetszolgáltatókat képviselő szövetségekkel is arról a technikáról, amellyel átlagosan 25 százalékkal csökkenthető az internet márciustól. Ennek a megállapodásnak a lényege, hogy a vezetékes telefonszolgáltatók valóban csökkentik a tarifájukat, amire már régóta vártunk.

A második eleme, hogy a tavaly augusztusban kialakított, internetezőket támogató rendszer, hogy tudniillik a kormányzat támogatja az internetezőket, amennyiben a telefonszolgáltató még egyszer ugyanennyivel a saját tarifáját csökkenti, ezt a rendszert kiterjesztjük az internetszolgáltatókra is, és ily módon most már azt mondhatjuk, hogy a teljes szolgáltatási kör, a telefonszolgáltató és az internetszolgáltató is nyújtja ezt az engedményt.

A harmadik pedig, hogy a sok kicsi sokra megy; azzal a sok bővüléssel, amellyel ténylegesen növeltük az internetfelhasználók lehetőségének a körét az adókedvezményekkel, a számítógép-juttatással, elértük azt, hogy a szolgáltatók úgy látják, érdemes az új piacon minél több fogyasztót elérni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ezért csökkentik a tarifájukat. Így alakul ki a 25 százalék. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu