LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az emberek biztonságérzetét a felsorolt intézkedéseken túl leginkább a politikai erők egyetértése szolgálhatja. A napokban már számos ország mutatott példát arra, hogy a pártok a harcok tüzeit nem saját pecsenyéjük sütögetésére használják fel. Hiszen végül is az emberek békeidőben még megtehetik, hogy kedvenc áriájukat a fürdőszobatükör előtt énekelgetik, és illegetik magukat a bevált szerepekben, de ha azt hallják, hogy a szomszédban baj van, akkor mégiscsak képesek kell hogy legyenek kilépni a szerepből, és komolyan viselkedni.

Köszönet illeti azokat, akik erre képesek voltak. Köszönet Granasztói Györgynek, aki az Orbán Viktor beszédeinek otthont adó egyesület régi elnökeként a nyolcak leveléről kifejtette: meggyőződésem, hogy Orbán Viktor aláírta volna a levelet. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Köszönet Orbán Viktornak is, nem az ideinek, hanem a tavalyinak, aki akkor még azt mondta: nem maradhatunk semlegesek az iraki vagy közel-keleti kérdésekben. Kár, hogy pártja nem mindenben hallgat rá, és azóta sem adott egyértelmű választ arra, hogy ha ők lennének kormányon, vajon komolyan megtagadták volna-e - egyedüliként - a légtérhasználatot a szövetségesektől. (Közbeszólás a Fidesz soraiból. - Taps a kormánypárti padsorokban.)

Köszönet Kövér Lászlónak, aki, még ha nyilatkozata tartalmazott is néhány folklorisztikus elemet, elismerte: biztos abban, hogy a szolgálatok mindent megtesznek Magyarország biztonsága érdekében.

Nos tehát, ha így van, akkor miről vitatkozunk? Akkor talán közösen meg kellene mondanunk azoknak, akik még mindig a fürdőszobatükör előtt öblögetik a hangjukat a régi jó kormánybecsmérlő nótákkal, hogy a fürdőszobán kívül is van élet. (Derültség és szórványos taps az MSZP soraiban.) És ez már nem játék, ott komoly dolgokról van szó, oda új nóta illik, ami arról szól, hogy Magyarország nincs háborúban, Magyarország nem a háborúban, hanem a békében vesz részt, természetesen erejéhez mért arányokban.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu