DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel a tíz perc olyan korlátokat szab, amelyet az ember sajnos nem tud véghezvinni, és nagyon sok mondanivalója van - főleg akkor, ha belé is szorult az idők folyamán -, valamikor ki kell adnia magából, nehogy az egészségében kárt okozzon. Úgy gondolom, talán egy picit fel lehet oldani a késő esti, kicsit már merevedő vitát.

Egy kicsit visszatérnék a szakmaiság kérdésére: az előbb említettem, és ezzel egyetértettünk, függetlenül attól, hogy ki hol áll - ha elfogadjuk, hogy 1 nagyobb, mint 0, akkor, azt hiszem, hogy alapigazságok mentén tudunk tárgyalni -, hogy most körülbelül 30 milliárd köbméter a megkutatott belföldi magyarországi gázvagyon, évente 2,5-2,8, csúcsban 3 milliárd köbmétert tudunk a 12,8 milliárd éves köbméter-felhasználásból, belső kitermelésből finanszírozni. Ha valaki megnézi, hogy ennek mennyi a bányajáradék-összege, akkor azt látjuk, hogy bármilyen furcsa, jól összeesik a szám, olyan 30 milliárd forint körül van, tehát tulajdonképpen a kompenzációra összességében csúcsban ennyi áll majd rendelkezésre.

Azt hiszem, hogy ezt az összeget, amely különben egy hétköznapi fül számára nagyon soknak tűnik, akár csak a költségvetés éves volumenéhez viszonyítom, nem beszélve a GDP éves értékéről, akkor bizony amellett ez egy töredékérték. Arra szeretnék csak visszatérni, és a felelősségünket aláhúzni, hogy ez a kompenzáció, ez a bizonyos 30 milliárd forint, ami itt rendelkezésre áll, igazságosan vagy társadalmi igazságosság szintjén jól csak akkor osztható el, ha a szociális rászorultságot valamilyen mértékben kimunkáljuk, vagy a kormány kimunkálja, és a jogszabályalkotásban ezt használja, mert enélkül egy kicsit elbeszélünk egymás mellett.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu