KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Arra szeretnék reagálni, amit Latorcai képviselő úr mondott a gázszolgáltatók árrésével kapcsolatban. Közismert az a szabályozás, ahol a mindenkori éves árszabályozás szakmai részét az Energia Hivatal készíti elő, és azt követően pedig a miniszter hirdeti ki.

Tehát az, hogy az elmúlt időszakban a gázszolgáltatóknak a nyeresége akkora volt, amekkora, ez bizony az akkori Energia Hivatal meg az akkori miniszter felelőssége vagy nem felelőssége, hanem ha a jogszabály betartásából ez következett, akkor ez automatikusan, úgy gondolom, a gázszolgáltatóknak nem róható fel. Sokkal inkább felróható lenne az a különbség, amit a képviselő úr is említett, hogy a gáz nagykereskedelmi ára jelenleg 24 forint körül alakul, ugyanakkor a gáznagykereskedő ezért 40 forintot fizet határparitáson számolva, tehát gyakorlatilag ezt a 13 forint körüli különbséget valakinek le kell nyelnie. Ezt az elmúlt időszakban a gáznagykereskedő, a MOL nyelte le valamilyen formában, ami bizony százmilliárdos nagyságrendű veszteséget eredményezett számára. Tehát gyakorlatilag erről kell beszélni, és ezt is tényszerűen el kell mondani, amikor erre hivatkozunk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu