PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Engem ledöbbentett Lezsák képviselőtársamnak az a kijelentése, amely arról szólt, hogy a villamos energia éjszakai kedvezményes árát az MVM megszüntette. Szeretném tájékoztatni a jelenlévőket, hogy természetesen azonnal felhívtam az MVM-et. Nem történt ilyen jellegű döntés, tekintve, hogy az MVM-nek ilyen jogosítványa nincsen. Ez egyedül az árképzésre vonatkozó törvény szerint végrehajtható. Ha ilyen történt volna, akkor erről az MVM-nek tudnia kellett volna mint főhatóságnak, amely ezt az egész kérdést generálja. Erről jelen pillanatban senkinek semmilyen tudomása nincs.
Tehát szó nincs arról, hogy az éjszakai kedvezményezett áramellátásban, amely szerződés alapján működik, bármilyen változtatás történt volna ebben a kérdésben. Működik az a kormánydöntés, hogy mikortól, milyen százalékkal emelkedik a villamos energia ára.
A másik kérdés, amire szeretnék reagálni - bár itt a gázárral kapcsolatos tömbtarifaképzés mérhetetlen költségeit említette Lezsák képviselőtársam, ahol azt mondta, hogy jövőre 40-50 ezer forint között fog a gázszámla megjelenni az egyes családoknál. Szeretném nagyon pontos számítás alapján jelezni képviselőtársaimnak, hogy 1500 köbméterig a földgáz ára ebben az évben 2 forint 40 fillérrel, azaz éves szinten 3600 forinttal, vagyis havi 300 forinttal fog nőni. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Tehát egy átlagfogyasztó, aki 1500 köbmétert fogyaszt, ezt a szintet fogja elérni.
Köszönöm, és elnézést kérek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés