DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy látom, a gyanúsított és az ügyvédje irányítja a nyomozást, hisz azt említette, hogy ez az ő kérésükre történt. Hogy mi történt itt utasításra? Az történt utasításra, hogy a nyomozást végző és ezzel megbízott rendőrt a felettese utasította, hogy a KEHI-ből hozza el zárt borítékban ezt a jelentéstervezetet, majd anélkül, hogy megismerte volna azt a - hangsúlyozom - nyomozást végző rendőr, átadta a felettesének. Ezt követően nem sokkal több mint egy órán belül ezt az iratot átadták a gyanúsítottnak.

A legfőbb ügyész válaszából egyértelműen tudjuk, hogy nem tartozik az iratismertetéshez ez az okirat, nem tartozott a nyomozáshoz. Mint ahogy ön mondta, a gyanúsított és a védője kérésére adták át. Milyen dolog az, amikor a gyanúsított irányítja a nyomozást, tisztelt államtitkár úr?

Egyértelmű, hogy az eljárás törvénytelen, ezért elvárom, hogy a hátralévő időben válaszoljon arra, ki adott utasítást a törvénytelen eljárásra, és mit kíván tenni a Belügyminisztérium a felelősség megállapítása érdekében.

Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu