DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatnám, ahol Lengyel Zoltán képviselőtársam abbahagyta, hogy igen, a tömbtarifa sajnos, ha tetszik, ha nem, bizonyos helyeken preferációt biztosít azok számára, akik keveset fogyasztanak.
Ha vissza tetszenek emlékezni, annak idején a villamos tömbtarifák esetében bizony hányszor hangzott el, hogy azok, akik második, harmadik, negyedik vételezési helyen, külön óra alapján fogyasztanak, mondjuk, egy víkendházban, kedvezményes tarifába esnek, mert ha jól emlékszem, azt hiszem, 600 kilowattóra volt akkor ez a kedvezményes tarifa, annak alapján fizetnek.
Ezért javasoljuk mi, hogy ha egy ilyen tömbrendszert fog majd a kormányzat meghatározni, abban ez a típusú kiegészítés, tehát a gyerekszám utáni kedvezmény, illetve a kisnyugdíjas utáni kedvezmény vagy a szociális rászorultság alapján meghatározott kedvezmény mindenképpen érvényesíthető legyen.
A másik pedig, nehogy azt mondják, hogy csak kimondottan a gázfogyasztásra, mivelhogy egyik óriási hányada a gázfelhasználóknak indirekt gázfelhasználás útján kap energiát, ezek a távfűtésben részesülők. Ezek esetében ugyanezen rendszer által az előző gázmennyiségekből előállítható energia lehetne az a mennyiség, amely az alapszolgáltatásban ilyen értelemben kiegészítésként szolgálhatna. Úgy hiszem, ez egyértelmű, és a jelenlegi műszaki-technikai szinten ezek a számítások elvégezhetők, hiszen ma már a lakótelepi házak meghatározó hányadában is hőfogyasztásmérőket raktak fel, tehát ilyen értelemben visszaszámítható, hogy ez primer oldalon mennyi gázenergia felhasználását igényli. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezáltal valóban egy kiegyensúlyozottabb és igazságosabb árrendszer lenne meghatározható.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés