DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Az elnök csenget.) Önök előtt is ismert, hogy a 2002. december 12-13-ai koppenhágai megállapodás aláírásával a Magyar Köztársaság lehetőséget kapott arra az Európai Uniótól, hogy a csatlakozást követően az európai mezőgazdasági orientációs és garanciaalapból folyósítandó közvetlen mezőgazdasági támogatásokat 30 százaléknyi nemzeti támogatással kiegészítse.

Az európai uniós tagságra való felkészülést szolgáló népszavazáshoz is kapcsolódó, a mezőgazdasági termelők széles körével folytatott konzultációkon visszatérő kérdésként szerepelt, hogy az Európai Unió által biztosított közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítésére milyen állami szándék van.

(19.00)

Valóban kíván-e élni ezzel a lehetőséggel a kormányzat és az Országgyűlés, vagy nem kívánja nemzeti forrásból ezt a támogatási többletet adni? A válasz - mint az miniszterelnök úrnak e Házban adott korábbi válaszából már kiderült - a kormányzat részéről határozott igen. Célunk az, hogy e lehetőséggel éljünk, és a termelők megkapják a 30 százalékos nemzeti kiegészítést annak érdekében, hogy a gazdák versenyfeltételei támogatási oldalról is biztosítva legyenek. Jelenleg azonban erre a kiegészítésre jogszabályi kötelezettség nem vállalható. A csatlakozási szerződés 2003. április 16-án kerülhet aláírásra, továbbá ez a probléma érinti a 2004. évi költségvetési törvényt, melynek kihirdetése előtt jogszabályi kötelezettségvállalás nem lehetséges.

Ugyanakkor indokoltnak tartjuk egy olyan jellegű országgyűlési határozat elfogadását, amely a kormányzat és az Országgyűlés egyöntetű elkötelezettségét bizonyítja a 30 százalékos nemzeti kiegészítés kifizetésével kapcsolatban. Megítélésünk szerint ezt az agrárközvélemény megnyugvással fogadná, egyértelmű helyzetet teremthetne a csatlakozással kapcsolatos döntések meghozatala előtt.

Ez az országgyűlési határozat nem több, nem kevesebb, mint egy üzenet. Üzenet a termelőknek, hogy a kormány és az Országgyűlés a termelők mellett áll, segíti felkészülésüket egyrészt az adósságterhek mérséklésével, másrészt a támogatási lehetőségek kihasználásával. Mivel ez egy garanciavállalás is, ezért nem lehet feladata, hogy részletekbe menően szabályozza a feltételeket. Ez a következő hónapok jogalkotási munkáira vár az új törvények és jogszabályok megalkotásával és módosításával.

Kérem az Országgyűlést, tisztelt képviselőtársaimat, hogy az országgyűlési határozatot támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu