DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jelen törvényjavaslat benyújtását az Európai Parlament és Tanács 98/26-os számú, a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló irányelvének jogharmonizációja indokolja, ezért hatálybalépésére is az Európai Unióhoz történő csatlakozáskor kerül sor. Az irányelv harmonizálásának eredményeként erősítjük a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerek pénzügyi stabilitását, csökkentjük a rendszerek kockázatát.

A bankok, illetve a befektetési vállalkozások egymás közötti átutalásaikat elszámolási rendszereken keresztül bonyolítják. A rendszer védelme rendkívül fontos, ezért arra az esetre, ha valamely résztvevő ellen fizetéskorlátozó eljárás indul - ilyen a felszámolás -, vagy olyan felügyeleti intézkedés, amely során korlátozzák, megtiltják, felfüggesztik a fizetéseket, ha ez esetben a résztvevő nem tud teljesíteni, a dominóhatás következtében a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitása megrendülhet. A javaslat célja e védelem megteremtése azzal, hogy a kijelölt rendszerek számára nyújtott biztosítékból közvetlenül kielégíthető a résztvevő tartozása, és a csődeljárásról, felszámolási eljárásáról és végelszámolásról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően a felszámolás közzétételekor az óvadékra vonatkozó megállapodás nem szűnik meg, és az óvadék tárgyát képező vagyont a felszámoló részére nem kell azonnal és teljes mértékben kiadni. A javaslat szerint ugyanis a résztvevő ellen indított fizetéskorlátozó eljárás megindításának napján jogszerűen befogadott megbízás teljesítéséig nem lehet elvonni a teljesítési számláján nyilvántartott azon biztosítékot, amely a résztvevőnek a rendszerben keletkezett kötelezettsége teljesítését szolgálja, és ugyancsak felhasználható a résztvevő rendszerhez kapcsolódóan igénybe vehető hitelkerete. Továbbá nem támadható meg és nem tehető utólag semmissé a transzfermegbízás teljesítése sem.

Nem minden elszámolási rendszer részesül azonban védelemben, csak azok, amelyekre a törvény hatálya kiterjed, vagyis amelyeket a Magyar Nemzeti Bank kijelöl. Ezért minden rendszernek érdekében áll megfelelni a javaslatban meghatározott feltételeknek, melyek főbb vonalakban a következők.

1. A rendszer működésére irányadó jog a magyar jog.

2. A résztvevők közül legalább egy magyarországi székhellyel rendelkezik.

3. A résztvevők közötti megállapodás tartalmazza azokat az elemeket, amelyek a javaslatban megnevezésre kerülnek, és amelyek közül a leglényegesebbek az alábbiak: a transzfermegbízás rendszerbe történő befogadása időpontjának, illetve annak az időpontnak a rögzítése, amikortól kezdve a megbízás nem vonható vissza; a résztvevők feladatának, felelősségének, a közöttük levő eljárási rendnek a meghatározása; meghatalmazás a rendszer egy résztvevője számára, akinek feladata a kijelölő hatósággal, a bírósággal és az intézkedésre jogosult más hatósággal történő kapcsolattartás, így például a kijelölés iránti kérelem benyújtása, a résztvevők bejelentése, a fizetéskorlátozó eljárással kapcsolatos értesítés fogadása.

4. Az elszámoló félként megnevezett résztvevő rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel.

5. Külföldi székhelyű résztvevő esetén biztosított, hogy ez a résztvevő az adott ország jogszabályainak megfelelően alapított és bejegyzett, a rendszerben való részvételből eredő jogok gyakorlására és kötelezettségek teljesítésére képes gazdasági társaság, továbbá, hogy az ellene indított fizetéskorlátozó bármely intézkedés esetében az adott ország jogszabályai a rendszer többi résztvevője számára az e javaslatban foglaltaknak megfelelő szintű védelmet nyújtják.

A rendszerhez kapcsolódó joghatások szempontjából három időpontnak nagy jelentősége van, ezért is kell ezek közül az időpontok közül kettőt a megállapodásban rögzíteni. Ezek az időpontok: a transzfermegbízás rendszerbe történő befogadásának időpontja, az az időpont, amikortól kezdve a megbízás nem vonható vissza, továbbá a fizetéskorlátozó eljárás megindításának időpontja. A transzfermegbízás rendszerbe történő befogadásának időpontjától kezdődően a transzfermegbízás teljesítése és az elszámolási nettósítás a rendszer résztvevője elleni fizetéskorlátozó eljárás megindításától függetlenül végrehajtható és megtámadhatatlan. A visszavonhatatlanság időpontjától kezdődően az adott megbízást maga a résztvevő sem vonhatja vissza. A fizetéskorlátozó eljárás megindítása időpontja abból a szempontból rendkívül fontos, hogy ha a transzfermegbízást a bíróság vagy intézkedésre jogosult más hatóság fizetéskorlátozó határozatát követően fogadta be a rendszer, és még ugyanazon a napon végrehajtják, teljesítését követően csak akkor válik megtámadhatatlanná, ha a teljesítő fél, illetve a központi szerződő fél vagy az elszámoló fél bizonyítja, hogy az eljárás megindulásáról nem volt és nem is kellett hogy tudomása legyen.

A javaslat többletfeladatot határoz meg a felszámoló bíróság, az intézkedésre jogosult más hatóság és a kijelölő hatóság számára. Ezen feladatok a következők: a bíróságnak vagy intézkedésre jogosult más hatóságnak haladéktalanul értesítenie kell a kiválasztott résztvevőt, valamint a rendszer kijelölésére jogosult hatóságot a fizetéskorlátozó eljárás megindításáról. Mivel az értesítéshez jogkövetkezmény kapcsolódik, ezért oly módon kell azt továbbítani, hogy annak tartalma és megérkezésének időpontja utólag is megállapítható legyen. A kijelölő hatóságnak értesítenie kell a kijelölésről, illetve annak visszavonásáról a kiválasztott résztvevőt, továbbá az Európai Bizottságot.

Annak érdekében, hogy a törvény hatálybalépését követően a kijelölési eljárás lefolytatásáig is legyenek működő elszámolási rendszerek, a törvény a hatálybalépést követő 180. napig kijelölt rendszernek minősíti a jelenleg is működő elszámolási rendszereket, így a Giro Elszámolásforgalmi Részvénytársaság által működtetett bankközi klíringrendszert és a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. által működtetett elszámolási rendszert is. Az MNB által működtetett rendszer pedig a törvény által kijelölt rendszernek minősül a továbbiakban is.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a javaslat alapvető változást jelent a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerek pénzügyi stabilitása szempontjából, és nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is fontos momentuma lesz az ország uniós csatlakozásának is. Kérem ezért, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek, és vita után, remélem, a parlamentben egyhangú szavazás is kialakulhat a javaslatról. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu