ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megítélésünk szerint a szóban forgó kiegészítő ajánlás 124. pontját a támogatott 120. pont szövegszerűen kizárja. De tartalmában a két javaslat elfogadható. Így tehát felteszem szavazásra Kövér László és képviselőtársainak a kiegészítő ajánlás 124. pontjában szereplő indítványát a Győr-Balaton-felvidék kerékpárútra vonatkozóan. A bizottságok nem támogatják, és az előterjesztő sem értett egyet a javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen, 189 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Nagy intellektuális munkát érő határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem még egyszer, van-e valakinek tudomása arról, hogy kimaradt valami a szavazásból. (Senki sem jelentkezik.) Úgy tűnik, hogy semmi. A zárószavazásra későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést H/1813. számon, az egységes javaslatot pedig H/1813/29. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság záróvitát előkészítő ajánlását H/1813/31. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy az ajánlásban szereplő 12 módosító javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-12. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel senki nem kíván felszólalni, megkérdezem Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter asszonyt, kíván-e válaszolni. (Dr. Csehák Judit: Nem.)

Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát lezárom, és most a határozathozatalok következnek.

(18.40)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-12. pontjai alapján, melyeket a bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 324 igen, 2 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint, az alkotmányügyi bizottság záróvitához kiadott ajánlásának keretes megjegyzésével együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 325 igen, 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat módosított szövege szerint elfogadta. (Taps az MSZP soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő és Vadai Ágnes MSZP-s képviselő önálló indítványát H/2483. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/2483/6. és 21. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu