KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak hazai, hanem európai szempontból tekintve is nagy jelentőségű döntés, az első országos területrendezési terv jóváhagyása áll most előttünk. A tervről szóló törvényjavaslat vitája a plenáris üléseken és a bizottságok előtt több mint két hónapig tartott, és ki kell hangsúlyozzam, mindvégig konstruktív légkörben.
A kormány az első perctől kezdve kinyilvánította azt a szándékát, hogy minden olyan módosító indítványt támogatni fog, amely a törvény javát szolgálja, és ehhez mindvégig tartotta magát. Meghatározta azokat az objektív szakmai kritériumokat, amelyek alapján a módosító indítványokat elbírálta, és következetes volt ezek érvényesítésében. Szükség volt erre az objektív követelményrendszerre és magatartásra, mert más módon nem lehetett volna elbírálni azt a háromszáz módosító indítványt, amit a javaslathoz nyújtottak be képviselőtársaink.
A kormány figyelembe vette azokat a nagyobb jelentőségű képviselői kezdeményezéseket is, amelyek tartalmilag módosító javaslat formájában most nem voltak illeszthetőek az országos területrendezési terv műszaki, ökológiai keretterv jellegéhez, de bizonyos meglévő problémák vizsgálatára és annak alapján intézkedések meghozatalára irányultak. Ezért a kormány közreműködött egy olyan országgyűlési határozat előkészítésében, amely a fenti típusú kezdeményezéseket egybegyűjtötte és meghatározta a feladatokat.
Tisztelt képviselőtársaim velünk együtt felismerték a törvény nagy jelentőségét, amit betölthet a környezeti és természeti értékeink megóvása, a fejlődés területi lehetőségeinek és korlátainak meghatározása, egyszóval a jövőbeni környezetünk formálása tekintetében, és ennek köszönhetően négypárti egyeztetések megtartásától sem zárkózott el egyetlen frakció sem. A közös célt legjobban megközelítő megoldás kialakítása érdekében ilyen típusú egyeztetésekre került sor. Így készülhetett el az a bizottsági módosító csomag, amely az összes, kormány által támogatott javaslatot koherens módon tartalmazta, és amellyel itt most nagyon nagy mértékben le lehet rövidíteni a módosító indítványokról való döntést is.
(17.00)
Önök a törvényjavaslat vitája során megismerkedhettek az országos területrendezési terv műfaji sajátosságaival, valamint azokkal az indokokkal, amelyek elfogadását szükségessé teszik. Ezek közül egyet, a jelen törvény nemzetközi jelentőségét szeretném még egyszer kiemelni.
Az Európai Unió tagállamainak területfejlesztésért felelős miniszterei 1999-ben elfogadták az Európai Unió területének jövőbeni fejlesztésére vonatkozó közös célokról és elképzelésekről szóló dokumentumot, amely az európai területfejlesztési perspektíva néven lett ismert. Ezzel összhangban, hosszas előkészítő munka után az Európa Tanács tagállamainak területfejlesztésért felelős miniszterei 2000 szeptemberében Hannoverben megfogalmazták az európai kontinens fenntartható területfejlesztésének irányelveit, és a tagországok számára figyelembevételre ajánlottak minden olyan intézkedést, amely a területek felhasználására, az infrastruktúra fejlesztésére, egyszóval a térszerkezet alakítására irányul.
Mindkét dokumentum vezérlőelvként fogalmazta meg azt, hogy a területfejlesztési politikának a kiegyensúlyozott és fenntartható területi fejlődést kell szolgálnia, az egyezségi jog természeti, kulturális sajátosságainak megőrzése mellett. Általános európai jelenségként értékelték ezek az említett dokumentumok is többek között az urbanizált térségek rohamos terjeszkedését, ezzel egyidejűleg a természeti területek szűkülését, a vízkészleteket fenyegető környezeti kockázatokat és az úgynevezett kultúrtájakra nehezedő nyomást, hangsúlyozva e tendenciák megállításának szükségességét.
Megállapították ugyanakkor azt is, hogy az európai területek kiegyensúlyozottabb versenyképességéhez az elérhetőségi és más infrastrukturális feltételek javítása is szükséges. E két, egymással ellentétesnek tekinthető igény kiragadott példaként jól mutatja, hogy a kiegyensúlyozott területi fejlődéshez a védelem és a fejlesztés érdekeinek egyidejű és arányos érvényesítése szükséges.
Az országos területrendezési terv tehát erről szól. Biztosítja az ország működőképessége szempontjából legfontosabb fejlesztések térbeli lehetőségét, ugyanakkor a területfelhasználásra vonatkozó szabályai révén védi a környezeti, természeti és kulturális értékeket. Most történik meg először, hogy az integrált tervezés módszerének alkalmazásával elkészült és a fenntartható fejlődés elvének megfelelő térszerkezeti terv az ország egész területére vonatkozóan nyer törvény által megerősítést. Úgy gondolom tehát, hogy az országos területrendezési terv elfogadásáról szóló törvénnyel Magyarország a világ előtt egyértelműen deklarálja elkötelezettségét a fenntartható területfejlesztés eszméje mellett, illetve bizonyosságot ad arról, hogy a környezeti és természeti értékek védelme, az ökológiai szempontok figyelembevétele hazánkban nemcsak szlogen, hanem betartandó előírásrendszer is immáron.
Tájékoztatom még önöket, hogy az országos területrendezési tervről szóló törvény kizárólag az ország távlati térszerkezetét meghatározó elhatározásokat és szabályokat tartalmazza, nem képezik részét azok az előírások, amelyek egy olyan intézményrendszer kialakítását szolgálják, amely elősegíthetné, illetve hatékonyabbá tehetné a tervben foglaltak érvényesítését a megyei területrendezési tervekben és a településrendezési tervekben. Az intézményrendszerre és az eljárásrendre vonatkozó előírások ugyanis minden területrendezési tervre általános érvényűek, általánosan érvényesek, ezért a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvénybe valók. E törvény felülvizsgálata is napirenden van, a közeljövőben terveink szerint be fogjuk nyújtani az erre vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek.
Kérem tehát önöket, hogy értsenek egyet az országos területrendezési tervről szóló törvény megalkotásával, azaz támogassák az ország kiegyensúlyozott területi fejlődését szolgáló, a területi folyamatoknak műszaki és ökológiai szempontok szerint történő szabályozása szempontjából legfontosabb dokumentum mostani megszületését.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés