ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Mivel a házbizottság múlt csütörtöki ülésén nem született egyetértés, az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben tettem javaslatot. Ezt mindannyian a hét végi futárpostában kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokat a javaslat függeléke tartalmazza.
(14.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja a szükséges aláírások csatolásával indítványozta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Először erről határozunk. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlás kiegészítésére vonatkozó javaslatomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörömben előterjesztett napirendi ajánlásról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Pontosan 14 óra van, így áttérünk az interpellációk, az azonnali kérdések, továbbá a kérdések tárgyalására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth Károly, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a legfőbb ügyészhez: Mi folyt itt, mi folyik itt?ö címmel. Tóth Károly képviselő urat illeti a szó, háromperces időkeretben. Képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés