BALOGH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Különös tájegységünk a Duna-Tisza-közi Alföldön a homokhátság, ezen belül a közép-homokhátsági terület vízgazdálkodási adottságait tekintve hátrányos helyzetű térség, amelyet hol a vízhiány, hol pedig a vizek kártételei sújtanak. Az átmeneti időszakokban sokszor e két hatás egyszerre van jelen a térségben. Az 1970-es évek elején megalakult Kiskunsági Nemzeti Park napjainkig egyre nagyobb kiterjedésű terület védelem alá helyezését érte el ebben a térségben.
A területhasználatban más változások is történtek. A mezőgazdasági nagyüzemek egyre kisebb súlyt képviselnek, ezzel párhuzamosan növekedett a magángazdaságok aránya. A változó körülmények miatt feszültség keletkezett a vízgazdálkodás, vízkárelhárítás és a természetvédelem, a természetvédelem és a mezőgazdaság között. A feszültség fő oka egyrészt a vízgazdálkodási infrastruktúra nem kiegyensúlyozott, elsősorban a kárelhárításra koncentráló fejlesztése, másrészt a kialakult vízjogi helyzet megválasztására irányuló szándék megalapozatlansága, illetve az igények törvényes úton való érvényesítésének elmaradása volt.
A program célja a vázolt konfliktusok feloldását segítő szabályozások és műszaki megoldások kidolgozása, alkalmazása és megvalósítása. A megoldás egyenlő súllyal képviseli a vízkárok mérséklését, valamint a természeti és környezeti feltételek javításával is együtt járó gazdálkodás kialakításának lehetőségeit. Megvalósulása esetén mérséklődnek a vízkárok, javulnak a helyi természetes vízkészletek megtartásának lehetőségei, javítja a talajvízháztartást.
A programban olyan műszaki megoldás szerepel, amely biztosítja a természetvédelmi területek ökológiai vízigényét, a természetes vízkészletek megtartását, egyúttal szolgálja a vízkár-elhárítási célú tározás lehetőségét is. A fejlesztés egyik legnagyobb jelentőségű eredményének prognosztizálható, hogy a természetes vízkészletek a területen tárolhatók lesznek, és azokkal pótolhatók a természetvédelmi jelentőségű vizes élőhelyek.
A vízválasztó közelében lévő tározók beszivárgási területnek számítanak, így az ott elszivárgott víz táplálja a talajvizet, és ezáltal mérsékli a talajvízszint süllyedését a Duna-Tisza-közi hátság érintett térségében. Továbbá növekszik a mélységi vizek felé irányuló leszivárgás is. Megoldódik a vízkár-elhárítási tározó szükséglete is. A vizes élőhelyek környezetében kedvezőbben alakul a mikroklíma, valamint javulnak a mezőgazdasági termelés feltételei is. A rendszer összekötése a Duna-völgyi főcsatornával száraz időszakokban lehetővé teszi a vizes élőhely vízhiányának kiegyenlítését, ugyanez a rendszer alkalmas arra is, hogy mintegy 5 ezer hektár mezőgazdasági területet öntözővízzel lásson el.
A közép-homokhátsági vízgyűjtő fejlesztésével érintett területek Bács-Kiskun megyében, a Duna-Tisza-közi hátság középső részén, a Duna vízgyűjtőjében fekszenek a Fülöpszállás, Szabadszállás, Kerekegyháza, Fülöpháza, Jakabszállás, Orgovány, Csengőd által határolt részen. Lehetséges második üteme Kecskemét és Kiskunfélegyháza térségét érinthetné. Ezek évszázadokon keresztül kialakult természetes víztározók, tehát itt nem kell mesterségesen újabb víztározókat kiépíteni, csupán a már meglévőket kellene vízzel feltölteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az említett térségnek rendkívül nagy szüksége lenne e program megvalósítására, ez ott számunkra létkérdés, ebben kérném a kormány segítségét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés