DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Képviselőtársaim! Remélem, lassan már lezárható lesz majd ez a szakasza a gázszolgáltatásról szóló törvénynek, de én egy nehezen teljesíthető várakozástól szeretném a hallgatókat és az ország lakosságát megóvni.
Tisztelt Államtitkár Úr! A szakértők egybehangzóan egyetértenek azzal, hogy a versenypiac megnyitása a magyar valóságban nem fogja egyik percről a másikra azt jelenteni, hogy a feljogosított fogyasztó is olcsóbban fog hozzájutni a földgázhoz, hanem ha már jól működik, és beállt bizonyos európai uniós szintre az árrendszer, abban az esetben, mint ahogy már láthattuk Németországban, más országokban, vagy az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Nagy-Britanniában, ahol versenypiacokat működtetnek, ezek a tendenciák már érvényesültek. De mindazokat, akik a rádión keresztül hallgatják vagy éppen a televízión keresztül nézik a vitánkat, szeretném megóvni, nehogy valamiféle olyan tévhit alakuljon ki bennük, hogy azzal, hogy megnyílik a versenypiac, innentől kezdve most már elérkezett a Kánaán, és olyan olcsón jutnak földgázhoz, amilyen mértékű árengedményben még az életben nem volt részük. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés