TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Fölszólalni igazából már nem lenne szükséges, de a módosító indítványom lényegét szeretném elmondani. Bizonyára néhány baloldali képviselőtársunkat ez zavarja, sőt, a bizottsági vitában érdemben sem tudtak beleszólni a dologba, egészen fölkészületlenek, és ha most itt a parlamenti patkóban körülnézünk, nagyon kevesen védik ezt az álláspontot - azt az álláspontot, amihez még önök is több mint 70 módosító indítványt adtak be. Ezek után érdekes megkérdőjelezni azt, hogy mi hozzá tudnánk ehhez tenni, ahogy az előttem szóló Podolák képviselő úr rendszeresen, politikai komisszárként beleszól.

Mindenesetre a 2. számú módosító indítvánnyal szerettem volna elérni, hogy a földgáztörvény preambulumába olyan megfogalmazások kerüljenek, amelyek egyáltalán a földgáztörvény szelleméből és az igényből valamit kihoznak. Mert a jelenlegi megfogalmazás, hát, finoman szólva messze jár attól, amit egy ilyen törvénynek tükröznie kell.

Úgy gondolom, tükröznie kell mindenképpen azt a gondolatot, amely a legkisebb költség elvének érvényesítését hozza, és nem az energiahatékonyság és energiatakarékosság, mert energiatakarékosság mellett még igen szerencsétlen eredmények jöhetnek ki, ha a piaci versenyt is tekintjük. Ugyanakkor a törvényjavaslat előterjesztői által elkészített bevezető messze áll attól, hogy a társadalmi célok érvényesítése érdekében föllépjen.

Szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy lépjenek föl támogatólag ez iránt a módosítás iránt. Ugyanis a piacgazdaság, amely egy másik módosítóban van benne, nem mindenható, egyáltalán nem biztos, hogy a piacgazdaság megoldást fog eredményezni arra, amit mi a földgázenergia-rendszerünkön végre szeretnénk hajtani. Ehhez sokkal több szándék kell. A törvénybe azokat a módosításokat be kellene emelni, amelyeket itt a vita alatt többen is úgy láttunk, hogy nélküle csak a monopolhelyzet erősödik.

Kérem képviselőtársaimat, hogy gondolják át, és támogassák azokat a módosító indítványokat, többek között ezt a 2. számút is, amellyel a törvény jelentősen javítható.

Köszönöm szépen, elnök úr.

(18.10)

Forrás: parlament.hu