DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Államtitkár Úr! Tehát akkor még egyszer elismétlem, hogy egy olyan közbeszerzés folyt le a Miniszterelnöki Hivatalban, amelyben feltételül azt szabták, hogy a pályázók egy bizonyos egyesülethez tartozzanak. Ezen az egyesületen kívül körülbelül a fordítóirodák többsége, 80 százaléka található ma Magyarországon, de még az önök által meghívott ajánlattevők sem voltak tagjai ennek a fordítói egyesületnek, kizárólag a nyertes pályázó volt.
Ha ön azt mondja, hogy itt minden törvényes volt, akkor el kell gondolkodjunk azon, hogy mit értünk az alatt, hogy törvényes. Mindenesetre a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá tartozó Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a közbeszerzési törvény alapján köteles is arra, hogy vizsgálja az ilyen típusú közbeszerzéseket, egyáltalán kormányzati megrendeléseket, és a közbeszerzési törvény alapján kezdeményezéssel fordulhat, a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását kezdeményezheti.
Amikor ön azt mondja, hogy ezt eddig nem vizsgálta a Közbeszerzési Döntőbizottság, az azt jelenti, hogy például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal még nem kezdeményezte (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt az eljárást. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés