ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! További felszólalót nem látok, ezért a határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Fidesz képviselőcsoportja kérelmét, amely a 15/2002-2006. számú általános érvényű állásfoglalás elutasítására irányul. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Tisztelt Országgyűlés! Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 128 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül a kérelmet nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslatok megtárgyalása és a határozathozatalok. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő, H/3898. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására alakult vizsgálóbizottság elnökének: Nyitray András képviselő urat, alelnökének: Márfai Péter képviselő urat, tagjainak pedig: Ágota Gábor, Körömi Attila, Csicsay Claudius Iván, Vadai Ágnes, Csampa Zsolt és Mécs Imre képviselőket válassza meg. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 321 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a személyi javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tisztségviselőknek és tagoknak eredményes munkát kívánjak!
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása. A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság H/3870. számon határozati javaslatot nyújtott be Arnóth Sándor képviselő, Fidesz, mentelmi ügyében. A bizottság indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Arnóth Sándor országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.
A bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a szót Eörsi Mátyásnak, aki a bizottság javaslatát szóban is indokolni kívánja. Eörsi képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés