LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a célzást, elnök úr. Tisztelt Ház! Tatai- Tóth András képviselőtársamnak mondom, hogy én meg fogom várni a felszólalását, és akkor majd nyilván több elemére tudunk reagálni, illetve el tudjuk mondani a véleményünket.

Szabó képviselőtársamnak szeretném mondani: a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban most is, de korábban is elhangzott az az állítás, hogy a jövő a felsőoktatásban van. Ez egy helyes állítás, végig lehet gondolni. Sokszor elhangzott ez onnan is, innen is. Aztán van egy másik állítás, hogy a jövő az óvodai nevelésben és az általános iskolában alapozódik meg. Ebben is van igazság. De én azt hiszem - talán az itt ülő pedagógusok érzik a súlyát ennek a mondatnak -, hogy a jövő a tanítóképzésben, az óvónőképzésben és a tanárképzésben alapozódik meg igazán; az iskola jövője, de ezzel együtt a nemzet jövője is.

Itt van az én nagy gondom, kedves Szabó képviselő úr. Mert amikor Karsai Péter gondolatait idézte föl az oktatási bizottság üléséről, amely a felmérések tanulságairól szólt, akkor ő nem azt mondta el, hogy ennek a felmérésnek az a következménye, hogy meg kell szüntetni a kistelepülések iskoláit, a községi iskolákat, hanem azt mondta el - és arra figyelmeztet bennünket minden ilyen felmérés, bár vannak más felmérések, amelyek éppen az ellenkezőjét bizonyítják -, hogy az adott iskolákban a nevelőtestület körmére kell nézni, és meg kell nézni, honnan jöttek, milyen tanítóképzőkből, milyen tanárképző főiskolákról. Egyáltalán, ennek a kényszerű integrációnak, ami a felsőoktatásban történt, milyen következménye lett az óvónőképzésben, a tanárképzésben, a tanítóképzésben? Talán itt kellene kezdeni annak a nagy reformkorszaknak az előkészítését, amiről Hiller államtitkár úr beszélt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu