SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Ön helyesen mutatott rá, hogy ez év kezdetétől milyen változásokat vezettünk be az autópálya-matrica rendszerében, ezek közé tartozik például az is, hogy az előzetesen hétnapos matrica idejét mi tíz napra növeltük pontosan abból a meggondolásból, hogy ez két hétvégét is magába foglaljon, és ezért főleg a hétvégén közlekedőknek, a turistáknak, üdülőknek könnyebb, olcsóbb helyzetet teremtsen.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy hatalmas nyomás nehezedett a tárcára az úgynevezett egynapos matricák bevezetésének ügyében. Ez a kérés azonban megoldhatatlan; nemcsak azért megoldhatatlan, mert ilyen a világon sehol nincs, egynapos matrica sehol nincs, hanem azért is, mert ez fajlagosan nagyon drága matrica lenne, ellenőrizhetetlen lenne, hiszen tudjuk jól, hogy az előző kormányzat idején egy jó bonmot-ért, egy jópofának tűnő mondásért leszedték az autópályákról a kapukat, és ezzel a napi ellenőrzést lehetetlenné tették, hanem azért is, mert a pályamatricát árusító helyek számítástechnikai, informatikai felszereltsége nem teszi lehetővé, hogy az elárusító helytől 24 órán belül eljusson a központi nyilvántartásba az eladott matricát megvevő vásárló, gépjármű-tulajdonos autójának rendszáma. Ez tehát ezért nem használható.

Ugyanakkor megnéztük, megkerestük, hogy milyen kompromisszum lehetne a kettő között, tehát az egy- és a tíznapos között, és erre találtuk megoldásnak, amelyik viszonylag kisebb gazdasági veszteséggel járna az autópályákat fenntartó autópálya-kezelő részére, és így (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kötöttünk ki a négynapos pályamatrica mellett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Folytatni fogom.

Forrás: parlament.hu