SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Itt van előttem a négynapos matrica grafikai tervezete. (Felmutatja.) Erről az olvasható le többek között, hogy ez a kedvezményes nyári matrica, vagyis a nyári időszakra lesz érvényes június 15. és augusztus 31. között. Leolvasható, hogy ez nemcsak hétvégén, hanem gördülő jelleggel tulajdonképpen hét közben is bármelyik négy napra igénybe vehető. Leolvasható, hogy ezer forintba fog kerülni.
Az ön kérdésére azt válaszolhatom, hogy bizony ez veszteséget, körülbelül 500-600 millió forint bevételkiesést fog jelenteni az autópálya-kezelőnek. A végleges adatok, a tényadatok természetesen csak augusztus végére fognak rendelkezésre állni, és ekkor kell majd az autópálya-kezelőnek azon gondolkodni, hogy miképpen tudja ezt kigazdálkodni az éves bevételeiből, esetleg szükség nyílik-e arra, hogy bizonyos fenntartási, karbantartási munkálatokat elcsúsztasson ennek következményeként a jövő évre. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés