DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Vojnik képviselő asszony azt mondta, hogy a törvény 10-11. §-a, ha jól rögzítettem, új kötelezettségeket ír elő. (Dr. Vojnik Mária bólint.) Egy feles törvényben írunk elő kétharmados törvényben szabályozott rendszerhez új feladatot.

Szeretném, mert elhoztam, a települési önkormányzati törvénynek három részét felolvasni. A 8. § (1) bekezdés - kihagyok részeket - úgy szól, hogy a települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében az egészségügyi és szociális ellátásról gondoskodni. A (2) bekezdés azt mondja, hogy az (1) bekezdésben foglalt feladatokban a települési önkormányzat maga határozza meg, mely feladatokat milyen mértékben és módon lát el. Tehát ha egy rajta kívül álló fórum döntést hoz, korlátozza ezt a jogát, mert ő hagyja végül is jóvá. Ha egyezség van, nincsen gond, de ha nincs egyezség, erre vonatkozik ez a jóváhagyás, különösen azért, mert van anyagi következménye is. Egyébként hadd mondjam, a (3) bekezdés kimondja azt, hogy törvény a települési önkormányzatokat kötelezheti arra, hogy az egyes közszolgáltatásokról és közhatalmi feladatok ellátásáról gondoskodjon a saját térsége szükségletén túl és eltérően. Tehát van erre mód, és ad a törvény lehetőséget arra, hogy ettől eltérően döntsön, de ez a jogosítvány a közgyűléshez kötött és nem egy egyeztető fórumhoz.

Végtelenül sajnálom, hogy ezt oly nehéz befogadni, különösen a 22-est is figyelembe véve, ahol ráadásul két tulajdonosi formához kötött feladatrendszerről van szó. Nem kell elfogadni, de még nagyobb lesz a diszkrepancia egy kétharmados és egy feles törvény között.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu