DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyik dolog, amiért szót kértem, hogy megköszönjem Sisák képviselő úrnak a hangvételét, mert azt gondolom, hogy az ügy komolyságához valójában ez illik. Több dologgal egyetértek azzal kapcsolatban, amit mondott, néhány dologgal kapcsolatban azonban szeretnék most mindjárt megjegyzést tenni. Nincs olyan kötelezettségünk, hogy a gyógyszerekre az Európai Unióban 12 százalékos áfát kell kivetni. A gyógyszer áfaköteles az Unióban, de hogy ennek majd mi lesz a mértéke, és nyilván van lehetőség ennél jóval alacsonyabb áfa alkalmazására, erről majd kellő időben fog dönteni a kormány. Tehát erre azért hívom föl a figyelmet, mert úgy érzem, ez is egy kicsit alkalmas arra, hogy bizonyos félelmek keletkezzenek az emberekben.
Még engedjék meg, hogy egy perc erejéig visszatérjek Mátrai Márta képviselőtársam hozzászólására. Tisztelt Országgyűlés! Azon gondolkoztam el, hogy abban a pillanatban, ha a kormány vagy a Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége programjáról van szó és annak a költségvetési fedezetéről, akkor mindjárt eszükbe jut az ellenzéki oldalon a költségvetési hiány, az államháztartás helyzete és így tovább. De ha önök fogalmaznak meg javaslatokat, akkor természetesen a fedezet oldalról már kevésbé gondolkodnak ilyen komolyan.
Csak szeretném megjegyezni a tisztelt Országgyűlés tájékoztatására, hogy a nyugdíjaknak az EU-átlaghoz történő felzárkóztatására a szolgálati időtől függően 10-25 százalékos, differenciált, nyugdíjba beépülő emeléséről szóló Fidesz-javaslatnak elvégeztük a számítását, és el kell mondanom, hogy a számítás szerint körülbelül 250 milliárd forint az éves többletforrás-szükséglete idei szinten számolva, ami körülbelül annyi, mint a mi teljes évi gyógyszer-támogatási keretünk. Ezt a tájékoztatás kedvéért kellett megjegyeznem.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés