DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A csatlakozási szerződés 2003. április 16-ai aláírása fordulópontot jelent hazánk európai integrációjában. Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célja a teljes jogú tagságra való felkészülés a versenyjog terén. A versenytörvény jogharmonizációs célú módosítása megteremti azt a szabályozási keretet, amely ahhoz szükséges, hogy a Gazdasági Versenyhivatal mint tagállami versenyhatóság, illetve a magyar bíróságok eleget tudjanak tenni a közösségi versenyjogból eredő kötelezettségeiknek.
A közösségi versenyjog szabályrendszere egyrészt a vállalkozásokra, másrészt pedig a tagállamokra vonatkozóan tartalmaz szabályokat. A versenytörvény tárgykörét a vállalkozásokra vonatkozó közösségi versenyszabályok érintik. E körbe tartozik az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. és 82. cikke, a versenykorlátozó megállapodások, illetve az erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló, és az ezek végrehajtására vonatkozó eljárást szabályozó tanácsi rendelet, valamint a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló tanácsi rendelet.
A közösségi versenyszabályok tehát a piaci verseny szerkezetére és az ott folyó versenyben való részvétel lehetőségeire, azaz a versenykorlátozásra terjednek ki, és nem érintik a tisztességtelen piaci magatartást szabályozó rendelkezéseket. A javaslat azokat a szabályokat vezeti be, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyar versenyhatóság és a magyar bíróságok a közösségi versenyjogból rájuk háruló feladatoknak eleget tudjanak tenni. Ezeknek az úgynevezett illeszkedési szabályoknak a célja tehát az, hogy a közösségi jog és a hazai jog alapján lezajló eljárások közötti összhangot, a párhuzamosan fennálló és működő két versenyjogi rendszer közötti kapcsolódási pontokat megteremtse.
A javaslat a fentieken túl tartalmaz néhány, kizárólag technikai, illetve korrekciós jellegű módosítást is. A javaslat csatlakozással összefüggő rendelkezéseinek tervezett hatálybalépése a csatlakozás napja lesz. A javaslat előkészítésében és egyeztetésében mindvégig szorosan együttműködtünk a Gazdasági Versenyhivatallal, ezért is kérem önöket, hogy fogadják el a javaslatot!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés