DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valami olyanra fogok hivatkozni, ami ellenzéki képviselőtársaim számára nem lesz valami csúcs hivatkozási alap. Tessenek szívesek lenni visszaemlékezni a nemzeti alaptantervre. Amikor a Nemzeti alaptanterv szakaszolt, hogy milyen időpontokban, milyen életkori szakaszokban kérünk számon, akkor az első a negyedév vége volt; jelezvén, hogy az első négy évet egy olyan egységes időszaknak tekinti, amikor el kell ugyan sajátítani sok mindenfélét, de ezeket nem feltétlenül évekre bontva kell elsajátítani.

Tessék szíves lenni nekem megmondani, hogy ha az első osztályban az a követelmény, hogy a gyerek tanulja meg a betűket, és tudja őket összeolvasni, hogy “Ottó ütött, talált ötötö, és ő a betűket ugyan már megtanulta, de még nem sikerült neki összeolvasnia, akkor mivel segítjük őt, ha visszaküldjük, hogy kezdje elölről az o-betűnél. Nem segítjük vele semmivel. Tisztelt képviselőtársaim, ez az évismétlésről szóló javaslat - és ezt már sokszor elmondtuk - nem arról szól, hogy nincs követelmény, hanem arról, hogy követelményeket nem csak egyféleképpen lehet érvényesíteni. Nem csak a mogyorópálca - nem a valóságos, hanem a képzetes mogyorópálca - az egyetlen fegyelmezési és nevelési eszköz az iskolában.

Nem csak azáltal lehet valakit rávenni arra, hogy tanuljon, hogy büntetem. Büntetem azzal, hogy megbuktatlak, fiam, buta vagy, meg kell ismételned az első esztendőt. Nem kell megismételnie, mert attól nem fog jobban megtanulni olvasni. Attól fog jobban megtanulni olvasni, ha a pedagógus, aki észreveszi, hogy a gyerek felismeri ugyan a betűket, de nem tudja őket összeolvasni, külön foglalkozik vele, és rávezeti arra, hogy ezt hogyan kell megcsinálni. Ezt pedig a második osztályban épp olyan jól tudja csinálni, mint az elsőben még egyszer.

Forrás: parlament.hu