DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Stolár képviselő úr számos olyan pontot érintett, amelyet már részletesen kivitattunk, ezekhez most nem szólnék hozzá.
Egy mondandóm van a 146-os módosító indítvánnyal kapcsolatban, ez a szöveges értékelés, szöveges értékeléssel is ki kell fejezni, vagy azzal kell kifejezni. Készséggel elismerem, fejet hajtok az előtt az érv előtt, hogy az életben verseny zajlik, és ehhez idejekorán hozzá kell szoktatni a gyermeket. De ezt a filozófiát mégsem szoktuk odáig elvinni, hogy, mondjuk, a bölcsődében három gyerekre egy cumisüveg jut, és amelyik előbb odaér a cumisüveghez, az kaphat ebédet, a másik kettő éhen marad. (Dr. Pósán László: Ez nagyon rossz példa volt!) Tehát van annak bizonyos határa, hogy a versenyt, a versenykényszert mikor engedjük rá a gyerekre. Hatéves, nyolcéves korban az a fajta versenykényszer, amelyet Tőkéczki professzor úr nyomán tetszett említeni, nem igazán és nem a leghatékonyabb pedagógiai nevelési módszer. Nem egymáshoz képest kellene a gyerekeknek versenyezniük, hogy ki kap ötöst, ki négyest, ki banyát, ki mókust, ki csillagot, ki - mit tudom én, miket szoktak mondani - piros pontot, fekete pontot, hanem a gyermeknek a természetes tudni vágyása, kíváncsisága, tanulni vágyása legalább olyan motívum lehet, mint a kívülről, mesterségesen rá nem kényszerített, mindenesetre ráoktrojált versenykényszer.
Azt gondolom, képviselő úr, hogy jól van ez így, ahogy itt le van írva, jól van ez így, hogy szövegesen kellene értékelni úgy, hogy ez kifejezze, miben kell a gyereknek fejlődnie, és ráér majd a későbbiekben az ötös, egyes, piros pont, fekete pont dichotómiájában élni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés