RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Elnézést szeretnék kérni, az előbb felsoroltam, de nem mondtam el, hogy a 74-es sorszámú javaslat mellett is szeretnék érvelni. Hosszú vita volt a titoktartási kötelezettséggel kapcsolatosan. Többször elmondtuk, hogy teljes abszurditásnak érezzük, hogy a szülőkkel szemben is titoktartási kötelezettsége van a tanárnak.
Viszont éreztük, hogy szükséges megfogalmazni valamit. Tettünk egy javaslatot, amely úgy szól: A pedagógus köteles a hivatásának ellátása során a gyermekről, a tanulóról vagy a családjáról bizalmas közlésben tudomására jutott tényt, adatot, információt úgy kezelni, hogy azzal a tanuló egészséges testi-lelki fejlődését szolgálja. E kötelezettség független a foglalkoztatási jogviszony fennállásától, és annak megszűnése után határidő nélkül fennmarad. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki a pedagógusok egymás közti, a gyermek, a tanuló érdekében tartott megbeszélésére.ö
Azt gondolom, hogy ez a javaslat, ahogy így megfogalmaztuk, biztosítja mindazokat a garanciákat, amelyeket kormánypárti képviselőtársaim felvetettek. Ugyanakkor azokat az abszurditásokat, amelyek előállhatnak a jelenleg beterjesztett törvénymódosítás kapcsán, kiszűri. A tisztelt képviselőtársaimat kérem arra, hogy fontolják meg, hogy ezt a 74-es sorszámú módosító javaslatot támogatják, és cserébe pedig azt az általános vitában meglehetősen sokat vitatott titoktartási kötelezettséget, amelyből a szülővel szembeni titoktartás is levezethető, törlik a törvényből. Azt kell mondjam, hogy ez meglehetősen sok pedagógus és szülő egyetértésével találkozna.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés