ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály értelmében a határozathozatal előtt képviselőcsoportonként egy képviselő felszólalhat. Szeretném megkérdezni a képviselőtársaimat, illetve a frakciókat, hogy kívánnak-e a felszólalási lehetőséggel élni. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy ilyen jelentkezés nem történt.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Felhívom a képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy a H/4149/1. számú javaslatnak megfelelően eltér-e a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 309 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy eltér a Házszabálytól az imént ismertetettek szerint.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztésnek ma a szünet után történő tárgyalására a napirendi ajánlásban úgy tettem javaslatot, hogy a miniszteri expozéra 15 perces, a kijelölt bizottsági állásfoglalások ismertetésére 5-5 perces időkeretben kerüljön sor. A frakciók részéről az első körben felszólaló képviselők részére 10-10, a második körben pedig 5-5 perc álljon rendelkezésre.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság múlt heti ülésén nem született megállapodás abban a kérdésben, hogy az Országgyűlés még a mai napon megtárgyalja és döntsön a kedvezménytörvény módosítását kezdeményező T/4144. számon benyújtott törvényjavaslatról. Erre figyelemmel az Országgyűlés elnöke elnöki jogkörben tett javaslatot a Házszabálytól való eltérésre, T/4144/1. számon. Felkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, ismertesse az indítványt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés