KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Nem javasoltam én olyat, képviselő úr, hogy az üzemzavar elhárítása után vizsgálódjon, illetve álljon föl ez a bizottság, azonban annyit mindenféleképpen szeretnék ebben a beszélgetésben, vitában rögzíteni: tény és való, hogy a reaktorban nukleáris fizikai folyamatok folynak, de ne gondolják azt, hogy pusztán ezen szakterület mentén követhető le mindaz a hátrány és negatív elmarasztalás, amit az Országos Atomenergia Hivatal jelentésében lehetett olvasni. Legalább oly súlyos kérdésnek kell tekinteni az üzemszervezési, üzemviteli, biztonságpolitika rovására menő, termelési szempontokat érvényesítő, magabiztos vezetői magatartást is, mint a nukleáris biztonsági szabályzat, a jogszabályok esetleges be nem tartását, sőt, ahogy előttem szólók többször is megemlítették már, a szabályozási háttér esetleges hiányosságait. Tehát jogalapja, oka, indoka - ezért feladata - bőséggel lehet egy ilyen vizsgálóbizottságnak.
Annak pedig nem is tudom, hogy örüljek, vagy egyszerűn csak megtiszteltetésnek vegyem, hogy az üzemi tanács a képviselő úr szerint hozzám intézte a nyilatkozatait. Remélem, nem azért tudja a szándékokat, mert részt vett a nyilatkozat megfogalmazásában.
Szeretném megjegyezni, képviselő úr: azon gondolkozzunk el, vajon - az OAH-jelentésből is kiderülő - az atomerőmű idő előtti felelősségre vonási bizottsága és annak megtörténte vajon milyen hatással lehetett a szakemberek családi hátterére, vajon milyen hatással lehetett a szakmai becsületükre, és vajon milyen hatással lehetett az önállóságukra és a belső félelmükre, és milyen hatással lehetett az elmarasztalásban nem részesült kollégáikra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés