15 felszólalás
I/11553 Ugye nem csak a milliárdosoknak jár tisztességes egészségügyi ellátás, avagy a szocialista érzéketlenség érzékletes példája Pincehelyen?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Bajban ismerszik meg az igazi barát - tartja a mondás. Nem tudom, egyetért-e ezzel, de úgy vélem, hogy a mondás igazsága egy kormányra is érvényes, mert egy felelős kormány valójában a…
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Alig nyolc hónappal ezelőtt, április 11-én, ma már mindannyian jól tudjuk, Pakson bekövetkezett Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavara. Hosszú titkolózás, mellébeszélés után a mai napig nem nevezte meg se…
H/6480 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság megbízatásának meghosszabb
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy az Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavara idején regnáló Gazdasági Minisztérium államtitkárát nem sikerült kellő mértékben körbeudvarolnom. Azonban úgy néz ki, hogy a pa…
A/6503 Mihez igazodjunk, ha sem a jog, sem az erkölcs szigorú követelményei nem érvényesülnek?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Megvárom, míg a miniszterelnök úr erre jár. Köszönöm.
A/6503 Mihez igazodjunk, ha sem a jog, sem az erkölcs szigorú követelményei nem érvényesülnek?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, megvárom, amíg a miniszterelnök úr eljön a Házba.
I/6216 A biznisz az első, a biztonság a második?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Rendkívül sajnálom, hogy a miniszterelnök úr megfutamodott a személyes válaszadás lehetősége elől. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Kérem az államtitkár urat, nézze el nekem, hogy továbbra is hozzá intézem a kérdései…
I/6216 A biznisz az első, a biztonság a második?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Államtitkár úr, a kérdéseimre nem tetszett válaszolni, és ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy legalább megpróbált-e a nem túl magasra állított erkölcsi mércét firtató kérdésekre válaszolni, akkor röviden annyit mondhatok: á, dehogy! Ha pedig azt kérdezem, hogy ebben talá…
A/6120 Paks esetében nem biztonság az első?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Igen, elfogadom. Köszönöm.
A/6120 Paks esetében nem biztonság az első?
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Legnagyobb sajnálatomra egyetlenegy feltett kérdésemre sem válaszolt, mellébeszélése pedig beismeréssel egyenértékű, ugyanakkor érthető, hiszen nemcsak én, hanem az atomerőmű felügyelőbizottsága is elmarasztalta Gyurcsány Ferenc százmilliós s…
A/4276 Szocialista gumibotos országimázs
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Igen, elfogadom.
A/4276 Szocialista gumibotos országimázs
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Nagy figyelemmel hallgattam a válaszát, sőt jegyzeteltem is, tudniillik bíztam abban, hogy valami olyasmit fog mondani Paks ügyében, amivel végre magam is egyetérthetek. Bíztam abban is, hogy valami olyasmit fog…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Podolák képviselő úr, azt mondta első felszólalásában, hogy az ellenzék kedvéért akár meg is szavazhatják a vizsgálóbizottságot, mert úgy döntöttek. Én arra szeretném kérni, hogy ne pusztán az ellenzék kedvéért szavazzák meg ezt a viz…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az egyik előbbi felszólalásnál azokat a szavakat hallottuk, hogy kilóg a lóláb. Az imént elmondottak alapján csak megismételni tudom, nagyon úgy néz ki, hogy tényleg kilóg a lóláb. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Már önmagában a módosít…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Nem javasoltam én olyat, képviselő úr, hogy az üzemzavar elhárítása után vizsgálódjon, illetve álljon föl ez a bizottság, azonban annyit mindenféleképpen szeretnék ebben a beszélgetésben, vitában rögzíteni: tény és való, hogy a reakto…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
KOLTAI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Magam is az utolsó gombnyomás után szeretnék lenni a mai napi témában. A Tóth Ferenc képviselőtársam által megfogalmazott misszióval, ami egy ilyen bizottságnak az alapvető és legfontosabb feladata kell hogy legyen, magam is egyetértek, hiszen akár másk…