BURÁNY SÁNDOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi
miniszter: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam!
Azonnali kérdésében felvetett információja nem állja meg a helyét, nem felel
meg a valóságnak. Semmi olyat nem tesz a kormány, amellyel július 1-jei
hatállyal a Magyar Rádiót lehetetlen vagy akár csak nehéz helyzetbe is hozná.
A Magyar Rádióban, ha van helyzet kialakulóban, akkor ez
semmiképpen nem köszönhető a munka törvénykönyvének július 1-jei
hatálybalépésével. Abban végképp nincs igaza, ha netán ez lenne az az ok, amit
ön a kérdésében feszeget, hogy ez kizárólag a kormány felelőssége lett volna,
hiszen a munka törvénykönyvét gyakorlatilag konszenzussal szavazta meg az
Országgyűlés. Amennyiben hihetek a szavazási listának, az ön igen szavazata is
benne van ebben a törvényben, tehát semmiképpen nem háríthatja ezt a
felelősséget egyedül a kormányra. De ráadásul valóban nincs is ilyen
felelősség, hiszen a munkaügyi ellenőrök jogosítványát a munka törvénykönyve
nem változtatta meg. Ez a jogosítvány, mármint a színlelt szerződések tetten
érésére és átminősítésére nem most július 1-jétől lesz hatályos, ez a
jogosítványa a munkaügyi ellenőröknek 1996 ősze óta érvényben van, tehát július
1-je után sem várható más, mint ami a korábbi évek gyakorlata. Különösen nem
kell ettől az ellenőrzéstől, ettől az ellenőrzési hullámtól a Magyar Rádiónak
tartania.
Összegezve tehát, július 1-jén nem lép hatályba semmilyen
olyan jogi szabályozás, ami a munkaügyi ellenőrök jogosítványának
megváltoztatásával ezt az ön által jelzett finanszírozási problémát
eredményezné a Magyar Rádiónál.
Kérem válaszom tudomásulvételét. Köszönöm szépen a
figyelmet. (Taps a kormánypártok
soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés