ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt
Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása.
Mivel a házbizottság múlt csütörtöki ülésén egyes kérdésekben nem született
egyetértés, az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, valamint a
konszenzussal kialakított felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben tettem
javaslatot. Ezt a hét végi futárpostában valamennyi képviselőtársam kézhez
kapta.

Tájékoztatom önöket, hogy a házbizottság ülésén valamennyi,
a napirendi ajánlásban szereplő felszólalási időkeret meghatározásában
egyetértés volt. A benyújtott önálló indítványokat a javaslat függeléke
tartalmazza.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt
képviselőcsoportja a kormány által indítványozott előterjesztéseken túl a
szükséges aláírások csatolásával további indítványok tárgyalását is
kezdeményezte a rendkívüli ülésszakon. Ezeket az indítványokat az elnöki
jogkörömben előterjesztett napirendi ajánlás tartalmazza.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány ma délelőtt benyújtotta
az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység
végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvény hatályon kívül helyezéséről
szóló T/4271. számú törvényjavaslatát, és kezdeményezte ennek a rendkívüli
ülésszakban történő sürgős megtárgyalását és a mai ülésen napirendrevételét. Az előterjesztést az ülésteremben valamennyien
kézhez kapták. A Házszabálynak a rendkívüli ülésszakra és a rendkívüli ülésre
vonatkozó szabályai alapján, ha az Országgyűlés az önálló indítvány sürgős
tárgyalását elrendelte, annak tárgyalása az elrendelést kimondó ülésnapon
elkezdhető. Az előterjesztő azt is kezdeményezte, hogy a ma kezdődő ülésünk
első napján az általános vitára, módosító javaslat benyújtása esetén a holnapi
napon a részletes vitára is sor kerüljön. Először a napirendi ajánlás
kiegészítéséről döntünk, ennek elfogadása esetén pedig a sürgős tárgyalásba
vételről határozunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amennyiben az Országgyűlés a
napirend kiegészítését elfogadja, kezdeményezem, hogy a vita során az
előterjesztő felszólalására 15 perc, a vezérszónoklatokra 10-10 perc, a kijelölt
bizottsági előadók és a kisebbségi vélemény ismertetésére, valamint a további
képviselői felszólalásokra 5-5 perc álljon rendelkezésre. Az esetleges
részletes vitában a képviselői felszólalásokra ugyancsak 5 perc álljon rendelkezésre!

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem tehát a tisztelt
Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a napirendjét a T/4271. számú előterjesztés
általános vitájának lefolytatásával és lehetőség szerinti határozathozatalával,
módosító javaslat benyújtása esetén pedig a részletes vitával is. Kérem,
kézfelemeléssel szavazzanak a napirend kiegészítéséről és a hozzá kapcsolódó
felszólalási időkeretről. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a
napirend kiegészítését és az időkeretet elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim!
Most az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételéről döntünk.
Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e szólni ‑ nem kíván.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba
veszi-e a T/4271. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazógép alkalmazásával
most szavazzanak! (Szavazás.)
Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 192 igen szavazattal, nem
szavazat nélkül, 39 tartózkodással a sürgős tárgyalásba vételt elfogadta.

Döntéseinknek megfelelően az előterjesztés tárgyalására mindkét ülésnapon utolsó előtti
napirendként kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány a Házszabály rendelkezései
alapján indítványozta, hogy az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi
közszolgáltatások szervezéséről szóló T/2702. számú törvényjavaslat záróvitájára
és zárószavazására a mai ülésnapon kerüljön sor. Továbbá kérte, hogy a holnapi
ülésnapon záruljon le a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosítását
kezdeményező T/4148. számú előterjesztés általános vitája. Először ezekről a
javaslatokról döntünk.

Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, elfogadják-e a napirendi ajánlás módosítását
kezdeményező indítványt a T/2702. számú előterjesztéssel kapcsolatban. Kérem,
kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a
javaslatot elfogadta.

Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr a Fidesz
képviselőcsoportjából ügyrendben kért szót; feltételezhetően gépi szavazást kér
a frakcióvezető-helyettes úr.

Forrás: parlament.hu