ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Én
szeretném a Podolák György képviselőtársam által mondottakat visszautasítani.
Egyrészt örülök annak, hogy a módosítóim közül is egypárat
elfogadtak, ezt mondom azért is, hiszen maga az irányítási rendszer, a
szabályozási rendszer egy nagyon fontos kérdés, az Unión belül is elég sűrűn
elhangzott, hogy a határokon átnyúló rendszereknek a szabályozása hogyan
történik, erre is egyfajta garanciát kell adni.
Amit ön mondott a lakossági kompenzációval kapcsolatban, az
életbe léptetése, ha jól tudom, november 1-jétől indul. Addig, ha szeptember
1-jén vagy szeptember első ülésszakán a végleges döntés megtörténik, a kompenzációt
a kormány, a miniszter egyfajta rendeletben minden további nélkül ki tudja
alakítani. Ilyen vádak, tisztelt képviselőtársam, amikor ebben a kérdésben, én
úgy érzem, korrekt vitát folytattunk négyszemközt is, önnel is, ebből a
szempontból irreálisak. (Taps a Fidesz és
az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés