GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt
Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A választottbíráskodás a kereskedelmi
jogviták rendezésének nemzetközileg ismert, az Európai Unió országaiban is
rendkívül elterjedt fóruma. Célja többek között, hogy jogi és gazdasági
szempontból egyaránt szakszerűen, de az állami bíróságoknál gyorsabban döntse
el a gazdasági jogvitákat. (Folyamatos
zaj.)

A választottbíráskodásra vonatkozó korszerű jogi szabályozás
ma már mintegy negyven országban, köztük hazánkban is az ENSZ kereskedelmi jogi
bizottsága keretében kidolgozott mintatörvényen alapul. Így ezt az alternatív
vitarendezési módot, szemben az egyes nemzeti jogok eltérő sajátosságait
tükröző, az állami bírósági eljárást meghatározó (Az elnök csenget.) polgári perrendtartásokkal, nemzetközileg
harmonizált rendelkezések szabályozzák.

A hatályban lévő illetéktörvény szerint ma rendkívül nagy
terhet ró a választottbíróságot választó vállalkozásokra a bíráskodás költsége.
Indítványunk, amelyet Eörsi Mátyás, Tállai András és Horváth Balázs képviselőtársammal
együtt adtunk be, arra vonatkozik, hogy a választottbírósági eljárások költsége
csökkenjen, ugyanakkor fedezetet nyújtson az eljárás költségeire. Ennek a
változtatásnak az elhagyása azt a veszélyt jelenti, hogy a vállalkozások nem a
választottbíróságot, hanem a polgári bíróságokat választják, ezzel rendkívül
megnövelik a terhüket, és a vitás kérdések rendezésének időtartama is
növekszik. Csak szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy ma Magyarországon
több mint tízezer alvó választottbírósági kötés van. Ez nyilván nem jelenti
azt, hogy ezek mind bírósági szakaszba
kerülnek, de lehet érzékelni ennek a súlyát.

Meggyőződésünk, hogy nemzetgazdasági érdek fűződik ahhoz,
hogy a hazai vállalkozók egymás közti vagy külföldi partnereikkel kötött kereskedelmi
szerződéseikben a jogviták rendezésére minél nagyobb számban továbbra is a
belföldi választottbírósági fórum hatáskörét kössék ki. Kérem önöket, hogy
támogassák javaslatunkat, hogy minél előbb hatályba léphessen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps
a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu