HÁRS GÁBOR, a külügyi bizottság alelnöke, a bizottság
előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A külügyi
bizottság első helyen kijelölt bizottságként június 2-án megtárgyalta a
szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosításáról szóló
törvényjavaslatot, és azt 14 igen és 8 nem szavazattal általános vitára
alkalmasnak találta.

Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a külügyi
bizottság többsége támogatta a kormánynak azt a szándékát, hogy a sok
hányattatáson átment törvénynek legyen végre egy végrehajtható változata.
Véleményének kialakítása során döntő mértékben vette figyelembe, hogy itt a
többség konszenzusáról van szó, hiszen a május 24-ei Magyar Állandó
Értekezleten egyértelművé vált, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és két
határon túli szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Sic!)
kivételével valamennyi hazai párt és határon túli magyar szervezet
elfogadta a törvény módosítását.

A Fidesz fő kifogásával, azaz azzal kapcsolatban, hogy az
egységes magyar nemzet fogalma kikerült a törvény preambulumából, a külügyi
bizottság többsége arra a következtetésre jutott, hogy a hiba nem a
módosításban, hanem az eredeti szövegben van. Egységes magyar nemzet ugyanis
már évtizedek óta nem létezik. Kulturális értelemben ugyanakkor egy magyar
nemzet létezik, hiszen a magyar nemzettestek ebben az értelemben nem különültek
el.

Az ellenzéki képviselők egyéb észrevételeiről a külügyi
bizottság kisebbségi véleményét előadó képviselőtársam szól. Tehát megismétlem,
a külügyi bizottság 14 igen és 8 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak
tartotta a módosítást.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu