KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek képviselő asszonnyal a
mai nap történelmi jelentőségének a megítélésében. Magam is azt gondolom, hogy
1956 és az azt követő 1958. június 16-a minden tisztességes magyar politikai
erő számára iránytű a jövőre nézve is; iránytű abban az Európában, amelyhez
értékeit tekintve csatlakozni akarunk. Úgy hiszem, ez az iránytű egy nemzeti
közös véleményt fogalmaz meg, azt a közös véleményt, hogy milyen közösen
megítélt múlttal kívánunk menni a jövő irányába. Remélem, hogy az idei megemlékezések ‑ beleértve
a Vértanúk terén, a Nagy Imre-háznál való megemlékezést, ahol szintén sokak
tették tiszteletüket és emlékeztek, valamint a rákoskeresztúri temetőben való
megemlékezéseket, amire ön külön is kitért ‑ nemcsak mindenki
magánügyévé, hanem mindannyiunk ügyévé teszik a mai napot.

Csak azt tudom kívánni, hogy az állami protokoll ön által
említett megoldásai a jövőben úgy segítsék a megemlékezést, hogy ez ne
elkülönítse a megemlékezőket, hanem inkább összefogja, jobban kifejezze azt a
közös törekvésünket, hogy itt egy közös nemzeti ügyről van szó. Ha ehhez a
következő években további protokoll-, szervezési kérdések is hozzátartoznak,
úgy én a kormány nevében vállalni tudom, hogy az ezekért a protokollkérdésekért
felelős Külügyminisztériummal egyetértésben a szervezést úgy készítjük elő,
hogy minél inkább azt a közös szándékunkat fejezzék ki az ünnepségek, amiről a
bevezetőjében ön is szólt.

Köszönöm szépen. (Taps
a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu