TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy
hiszem, nem csalódtunk, amikor arra tippeltünk, hogy Kis Zoltán államtitkár úr
az előző kormánynak fog hibákat fölróni. Ezt megszoktuk minden kormánypárti
képviselőtől és kormánytagtól, de ettől függetlenül ez a törvény azért az
életben igen komoly viták tárgya volt. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az
agrár-környezetvédelmi program által nyújtható támogatások erre a területre
konvertálhatók, mert ezek az ex lege területek zömében gazdálkodásra nem
alkalmas területek. Ahogy előttem szóló képviselőtársaim is mondják, lápok,
nádas, mocsaras, egyéb olyan területek, amely élőhelynek kiváló, de
gazdálkodásra nem, mert ahhoz át kell alakítani, azaz vagy lecsapolni, vagy
föltölteni, valamit kell vele csinálni. Ez a lényege, hogy ezért legyen
megvédve, és ezért kell a területre kirótt és földhivatalnál bejegyzett
határozatra kártalanítással élni, mert egyébként ki akarnak bújni az emberek. Sajnos
a gyakorlat ez, mert neki többet ér, ha lecsapolja, mert ráépít egy akármilyen
épületet, vagy többet ér, ha láp helyett halastavat készít, és intenzív
halászattal vagy horgászattal neki pénzforgalma van. Ki fognak találni
különböző módozatokat arra, hogy évről évre ezt a kártalanítást megszerezzék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi
az idő leteltét.) Nem rossz értelmű dolog, de mégiscsak egy feneketlen
kútba lehet ezzel ugrani.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés