DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslathoz 27 módosító és kiegészítő módosító javaslat érkezett.
A javaslattal kapcsolatos országgyűlési vita, illetőleg a módosító indítványok egy csoportja a megépítendő nyomvonalhoz, a tervezett végállomások meghatározásához kapcsolódott.
A kormány álláspontja szerint is hosszú távon a Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér teljes szakaszának megépítése támogatandó, de a Keleti pályaudvarig tartó első szakasz továbbvezetését a Bosnyák térig a konkrét műszaki tervek kidolgozását követően, a pénzügyi realitások függvényében célszerű ismételten napirendre tűzni.
Kérem ezért önöket, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatokkal együtt fogadják el a benyújtott javaslatot.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés