DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő Úr! Én egyet tudok mondani: az idei esztendőben a tavalyihoz képest 21 százalékkal több agrártámogatást adunk ki, és általában a piaci gondok megoldása tekintetében nem saját magunk találjuk ki, illetve nem a minisztériumi szakértők találják ki az ügyet, hanem a termelők és a feldolgozók képviselőivel közösen keressük a megoldást. De mint ahogy egy előző kérdésre is elmondtam, az esetben, a baromfi esetében a forintfelértékelődés egy ilyen exportágazatban csak annál az ágazatnál 6 millió dollár kiesést jelentett, ez az egész élelmiszer-gazdaság vonatkozásában a tavalyi évben 70 milliárd forint kiesést jelentett. Gondolja végig, képviselő úr, hogy egy ilyen piaci helyzetben mi az, ami igazából problémát okoz a termelőknek.

A konzerv uborka vonatkozásában is 25 forint/kilogramm támogatást ad az állam, a téesztagoknak ehhez még 25 százalék támogatást tesz hozzá, tehát az ön megállapítása, hogy a kistermelőket nem segítjük… - épp az ő érdekükben emeltük háromszorosára a közösségi szervezetek támogatását. Nyilvánvalóan tíz év elmaradott strukturális problémáit nem lehet egy év alatt behozni, de törekszünk rá.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu