GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt szeretném megígérni a képviselő úrnak, hogy természetesen igyekszem figyelemmel kísérni ennek az útszakasznak is és a többi, hasonló helyzetben lévő településnek a problémáját is. Talán elnézi nekem, hogy egyhetes lázas államtitkárkodásom eredményeképpen még van mit ebben a kérdésben nekem is tanulnom, ugyanakkor a jelenleg rendelkezésemre álló információk alapján a következőket tudom mondani.
Ahogy azt ön is említette, június 16-ától a Pest Megyei Közútkezelő Kht. az 5-ös számú főút Pest megyei szakaszán 7,5 tonna, tehergépkocsikra vonatkozó összsúlykorlátozást vezetett be az útburkolat állapotának megőrzése érdekében. Kerülőútként az M5-ös autópályán kívül több országos közút jöhet számításba, köztük az 5202 jelű út is. Tudomásom szerint a térséget érintő valamennyi közúton elhelyezték az országos közúthálózaton elérhető települések irányjelzését, melyek révén a távolabbi úti célok elérhetők. A közúti fuvarozók képviselőinek kérésére tájékoztatás céljából a közlekedési tárca rendelkezésre bocsátotta azokat az útszakaszokat, amelyek jelenleg korlátozás alá nem esnek, rajtuk a fuvarozás megengedett. Az 5202 jelű út Pest megyei szakasza a júniusban elrendelt korlátozás bevezetésekor átlagos alsóbbrendű makadámút minőségű volt. Az útszakasz életveszélyességéről vagy járhatatlanságáról nincs tudomásunk. Amennyiben ez bekövetkezne, úgy, hasonlóan a többi korlátozott útszakaszhoz, megfelelő intézkedéssel megakadályozzuk az út állapotának további romlását.
A Bács-Kiskun megyei átkelés szakaszai közül ez ideig Ladánybene településről kaptunk információkat lakossági kifogásokról az 5-ös számú főút forgalomkorlátozása kapcsán. A településen valóban észlelhető a nehézgépjármű-forgalom növekedése, azonban ennek mértéke jelenleg még nem kiemelkedően magas, mivel az 5-ös számú főútról elterelt nehézgépjármű-forgalom nemcsak az 5202-es jelű útra, hanem egyéb útvonalakra is terelődik, így az nem okoz életveszélyes állapotokat, bár a baleseti kockázatot valóban növeli. Az összekötő út forgalmának csillapítására sebességkorlátozást vezetünk be, ez 40 km/óra, és fokozott forgalommegfigyelést végzünk. Ennek alapján, amennyiben indokolt, további forgalomszabályozási intézkedéseket teszünk.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés