JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés az 56/1999. (VI. 16.) számú országgyűlési határozatban járult hozzá, hogy a külföldi fegyveres erők a délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás során az adott térségbe történő utazás és onnan visszatérés céljából a Magyar Köztársaság területén áthaladjanak. Az országgyűlési határozat alapján átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről a kormány évente összefoglaló jelentést köteles az Országgyűlés elé terjeszteni. E kötelezettség végrehajtása érdekében a honvédelmi tárca elkészítette az Országgyűlés részére a jelentést. A jelentés összeállításának alapjául kizárólag a katonai jellegű szállítmányokra és áthaladásokra vonatkozó nyilvántartások szolgáltak, amelyek nem katonai, úgynevezett humanitárius jellegű szállítmányokra vonatkozó adatokat nem tartalmaznak.

Összefoglalóan megállapítható, hogy az elmúlt évben hazánk területén a délszláv válsággal összefüggésben 20 állam fegyveres erői haladtak át. Ezen időszakban a légi közlekedés irányítói 539 KFOR és 259 SFOR katonai repülőgép átrepülését engedélyezték. A határőrizeti és vámszervek 13 646 gépjármű, valamint 1808 vasúti kocsiból álló 102 vasúti szerelvény áthaladását regisztrálták a hatáskörükbe tartozó vám- és idegenrendészeti eljárások során. Az áthaladások lebonyolítása zökkenőmentesen történt.

(16.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról szóló 94/2001. (XII. 21.) országgyűlési határozat az előző országgyűlési határozatnál részletesebben rendelkezik a délszláv válság békés rendezésében közreműködő erők Magyarország területén történő átvonulásáról, illetve áthaladásáról, az ezen fegyveres erőknek nyújtandó mentességekről, valamint kötelezi a kormányt, hogy a határozat alapján tett intézkedéseiről az Országgyűlés külügyi bizottságát és honvédelmi bizottságát a NATO irányítása alatti balkáni katonai béketámogató műveletek befejezéséig rendszeresen, ülésszakonként legalább egyszer, de a bizottságok, valamint bármelyik képviselőcsoport igénye szerint ennél gyakrabban is tájékoztassa.

Mivel a 2001-ben elfogadott országgyűlési határozati javaslat jóval részletesebben, jóval konkrétabban részletezi a kormány kötelezettségét az Országgyűlés tájékoztatását illetően, és a hatály kiterjed a korábban elfogadott akciókra is, ebből adódóan a második országgyűlési határozat, a 94/2001-es pontosan regisztrálja a kötelezettségeinket. Éppen ezért tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy miközben elfogadja a Magyarország területén történő áthaladásokról szóló tájékoztatót, azzal egyidejűleg a továbbra már nem indokolt 56/1999. június 16-i országgyűlési határozatot vonja vissza.

Kérem képviselőtársaimat a jelentés és az expozé elfogadására. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu