GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálok visszaterelődni a normál témához, ami a zárszámadást érinti. Volt néhány utalás a Földművelésügyi Minisztériummal kapcsolatban, én ezzel szeretnék kicsit részletesebben foglalkozni. Nyilván sok olyan felvetésre is megadom a választ, ami menet közben elhangzott, ezért nem kértem kétpercest.

Azt hiszem, hogy mindenki által ismert, és a törvény általános indoklása is utal rá, hogy a mezőgazdaság rosszabb természeti feltételek mellett működött 2002-ben, mint 2001-ben, hiszen 2002 is egy elég komoly aszályos év volt. Önmagában a zárszámadás áttanulmányozása nem igazán mutatja azokat a folyamatokat, amelyek év közben történtek, ehhez szükség van arra is, hogy az agrárgazdaság 2002-es helyzetéről szóló jelentést is tanulmányozzuk. Ebben viszont már benne van, hogy milyen átcsoportosítások történtek költségvetésen belül; amit nyilván lehet vitatni, de én azt gondolom, hogy olyan célokat szolgáltak, amelyek fontosak voltak az ágazat szempontjából. Ebből néhány dolgot kiemelnék.

Agrártámogatásokra a tervezett összes forrás 2001-ben 194 milliárd volt, 2002-re, tehát a kétéves költségvetés második évére tervezett 197,1, és ez lett ténylegesen 212,5 milliárd forint. Tehát itt egy elég lényeges pozitív irányú átcsoportosítás történt, amit nyilván a folyamatok tettek szükségessé. Ezen belül az agrárberuházások támogatására 2001-ben 55,8 milliárd; 2002-ben 64 milliárd tervezettel szemben 66,2 milliárd volt a tényleges forrás. A piacrajutási támogatás 2001-ben 32,5 milliárd, a 2002. évi terv 41,2 milliárd, és 44,6 milliárd forint volt a tény.

(21.50)

Volt egy program, amelyet 2001-ben nagyon pozitív módon meghirdetett a korábbi kormány, ez a családi gazdaságok programja volt, erre 2001-re megfelelő forrásokat biztosított, de a 2002-es költségvetés fejezetei között ilyen forrás nem szerepel. Hogy ne legyen ebből gond, és folytatni tudjuk ezt a szerintünk is jó gondolatot, 8 milliárd forintot kellett a költségvetési tartalékból átcsoportosítani. Lehet vitatni ezt is, hogy kellett vagy nem, nyilván, aki ezt vitatja, nem igazán érti a problémát. Ezenkívül kellett további 6 milliárd forintot az általános tartalékból átcsoportosítani, hogy a keletkezett piaci feszültségeket kezeljük. Szükség volt arra is, hogy növeljük a géptámogatások összegét. Azt hiszem, ezt sem vitatja senki, hiszen az ágazat szereplői érdekében volt az európai uniós csatlakozás előtt egy pluszforrás. A bor- és szőlőágazatban is voltak problémáink, ezért volt szükséges, hogy konkrétan a lepárlásra is komoly összegeket fordítsunk, hogy egy bizonyos piaci feszültséget lehessen ezzel kezelni.

Elég sok szó esett a hitelkonszolidációról, és hozzátenném, hogy az elemikár-enyhítésről, mert a kettőt együtt kell kezelni, hiszen a 60 milliárd forint két dolgot próbál lefedni. Ezt nemcsak azért csináltuk, mert a választási ígéreteink között szerepelt, hogy egy olyan régi nagy adósságállománynak a kezelésében segítsünk, ami nyomta az ágazatot és gátolta a fejlődését, hanem azért is, mert volt egy komoly elemi kár, amelyre forrásokat kellett biztosítani. Elég sok szó esett arról, hogy ezt kik kapták. Ez benne van a zárszámadás fejezeti indoklásában, meg lehet nézni: 38 ezer őstermelő, 1600 egyéni vállalkozó, 6400 családi gazdálkodó és 1600 gazdasági társaság kapta. Arról is lehet vitatkozni, hogy milyen arányban, hogyan; ha az integrátorokat is figyelembe vesszük, 50 százalékát kapták a kistermelők ennek a költségnek. Persze lehet mondani, hogy nagy butaság volt ezt megcsinálni, de meg kell tőlük kérdezni, mit jelentett nekik, mondjuk, 2002 decemberében ez a forrás.

A konszolidációt ebben az évben is folytatjuk, 12,5 milliárd forint hitelkonszolidáció történik. Ez már kifejezetten a kedvezőtlen adottságú és elmaradott térségek gazdálkodóit segítheti. Azt hiszem, ezt sem lehet vitatni, hogy kell vagy nem kell. El kell menni hozzájuk és megkérdezni, hogy aki megkapta, hogyan értékelte ezt a döntést. Az is igaz, hogy ez a kétlépcsős kárenyhítés több mint duplája volt annak, amit a négyéves kormányzási idő alatt az előző kormány adott. Akkor is volt aszály, '99-ben majdnem ugyanannyi gabona termett, mint ebben az évben. Ennek ellenére töredéke aszálykárenyhítés történt. Nyilván most meg azt mondják, hogy ez kevés. Persze, mindenki a másik oldalról máshogy látja a korábbi évek történéseit.

Az is igaz, hogy a 2002-es zárszámadásban már nem szerepelnek olyan negatív megjegyzések a korábbi kormány tevékenységével kapcsolatban, mint a már itt említett, furcsa módon privatizált 12 állami gazdaság ügye, amit mindenki törvénytelennek tekint, a lehető összes törvényt megsértette ezzel az előző kormány. Sajnos, úgy tűnik, elég ügyesen csinálták - erről ennyit. Ezt azért mondom, mert nagy valószínűséggel pár év múlva kiderül, hogy kiké is tulajdonképpen ezek az állami gazdaságok.

Azt is meg kell mondanunk, hogy 2002-ben már kevesebb problémát tárt fel az ÁSZ, de még mindig vannak problémák az FVM gazdálkodásában. Igaz, olyan utalás is van, hogy 2003-ban ezek jó része megszüntetésre került. Ennek ellenére a Számvevőszék továbbra is kifogásolja a feleslegessé vált ingó- és ingatlanvagyon értékesítésének és bérbeadásának gyakorlatát, régóta hangoztatja az egységes állami vagyonnyilvántartás szükségességét. Ezt mi folyamatosan mondjuk, és nagy valószínűséggel sikerül is majd ebben komoly lépéseket tennünk. Meg is jegyzi, hogy az FVM gazdasági hivatala intézményi beszámolója a vonatkozó kormányrendelet előírásainak csak részben felel meg. Nem akarok részleteket idézni, mindenki megtalálja a beszámoló függelékének 86. és 87. oldalán. Az FVM gazdálkodó szervezeteinél, a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében csak kisebb hiányosságok voltak. A kisebb hiányosságokat is nyilván meg kell szüntetni. Arra is utalt az ÁSZ elnöke, hogy ilyen konstruktív és fogadókész kormányzati munkával még nem találkoztak, nem próbálták visszaterelni a kritikai megjegyzéseket, hanem minden ígéret elhangzott arra, hogy ezeket megszüntetik.

2002-ben a kormányváltás után az is pozitív elmozdulás véleményünk szerint, hogy első ízben kerültek olyan európai uniós piacszabályozó intézkedések bevezetésre, amelyek korábban nem voltak. Ennek megfelelően előre meghirdetett intervenciós áron, ami 2300 forint volt, 13 790 tonna került állami intervencióba, és 3,3 millió tonna gabona került kamat- és tárolási támogatás mellett közraktárba. Ez is a zárszámadási jelentésből olvasható. A költségvetés számaiból az is látható, hogy a kormányváltás előtt az EU-intézményrendszer kiépítésében nem igazán történt előremozdulás. 45 százalékos elmaradást mutat az az előirányzat, amely az uniós források hazai fedezetét hivatott biztosítani. Lehet mondani, hogy ki mikor kezdett, mit nem, de ezek számok, tény, hogy nem igazán történt ezekben a dolgokban előrelépés.

Azt mondom, hogy örvendetes viszont, hogy 2002 végén a magyar gazdák is hozzájutottak az első SAPARD-támogatásokhoz, és a rendszer hiányosságait megszüntető második kiírás 2004 májusáig további 40 milliárd forint uniós forráshoz juttathatja a magyar termelőket.

Itt mondanám Domokos képviselőtársamnak, aki a múltkori vitában hiányolta, hogy nem esik szó a zárszámadásban a SAPARD-ról, hogy a SAPARD előcsatlakozási program 2000-ben indult. 2000-re 9,5 milliárd, 2001-re 9,6 milliárd, 2002-re közel 10 milliárd forint lehetőséget biztosított az uniós támogatásokhoz. Igaz, hogy márciusban elkészült az intézményrendszer, de azt kérdezem, hol volt két évig ez az intézményrendszer, hogy a magyar gazdák a román, a cseh, a szlovák gazdák mintájára időben kapják meg ezt a tízmilliárdos forrást. (Domokos László: Nem kapták meg!) Ebből a Fidesz-kormány egy fillér lehívást nem eszközölt, és bár igaz, amit Kékkői képviselőtársam mondott, hogy megvolt az akkreditáció, de nem igazán sikerült. Ezért kár emlegetni, hogy nem szerepelt; sajnos, hogy nem szerepelt. Az lett volna jó, ha már a 2001-es zárszámadásban szerepel 10 milliárd forintos európai uniós forrásként. Az a szerencsénk, hogy nem vesztek el ezek a pénzek, így 2003-ban már 11 milliárd forintra szerződéskötés is történt 499 pályázóval, és az ez évi lényegesen egyszerűsített kiírás, ahogy már említettem, további 40 milliárd forintot adhat nagyon jó feltételekkel, soha nem tapasztalt 40 százalékos támogatottság mellett gépvásárlásokra is.

Körülbelül ennyit szerettem volna elmondani. Azt hiszem, egy-két olyan dologra is válaszoltam, ami a vita során felmerült. Ékes József képviselőtársamnak annyit szeretnék mondani, hogy remélem, nem gondolja komolyan, hogy minden korábbi szövetkezeti vezetőnek most börtönben kellene ülnie. Ő is biztos ismer olyat, nekem is van olyan a családomban, aki ilyen kritikára nem igazán szolgált rá. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu