DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Jó szívvel nézem az ön küzdelmét, hiszen a most bejött szocialista képviselőtársával együtt immáron négyen vannak itt a parlamentben kormánypárti (Béki Gabriella: A fideszesek sem voltak többen az előző ciklusban! Sokszor nem volt kivel vitatkozni!) képviselők. Én tisztelettel végighallgattam önt, és azt szeretném elmondani, hogy önök meg vannak sértődve azon, hogy a választási ígéreteiket és a kormányprogramot számon kérjük önökön. S úgy csinálnak, mintha ez meg sem történt volna.
Tállai András jól mondta, hogy a kormánykoalíció tagjaként önök egy pirruszi győzelmet arattak: szja-kulcscsökkenés van, adóterhelés-növekedés jött a helyébe. Erről már mindenki elmondta a maga véleményét, és én ezt csak megerősíteni tudom, hiszen ha csak az áfát nézzük, az egyformán sújt mindenkit, egyformán sújtja a szegényt és a gazdagot is.
A tehetősebbek még csak ellesznek valahogy, de a szegények még szegényebb sorba kerülnek. És mi történik ezt követően? Az állam kivonul a szociális ellátórendszerből. Kire maradnak a szegény sorsú emberek? Az önkormányzatokra. Azokra az önkormányzatokra, amelyekre most intézményenként 40 százalékos gázáremelést terhelnek rá - önök lehet, hogy nem is tudják, de erről van szó, ma már a sajtóban elismerték a kormánypárti képviselők -, ezen kívül létszámcsökkenést rendelnek el az önkormányzatok, nő a munkanélküliség, az is az önkormányzatokra marad. Általában nő a munkanélküliség a rossz gazdaságpolitika mellett, és ezek után valóban, csakúgy, mint az 53. heti nyugdíjnál, az szja-kulcscsökkenésnél is ünnepelteti magát a két kormánypárti frakció. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez helytelen.
Azt gondolom, hogy meg kéne fogadni az ellenzék véleményét, és módosító javaslatainkat (Az elnök ismét csenget.) támogatni a parlamentben. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés