MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő törvénycsomag a kormány koncepciótlan gazdasági intézkedéseinek egyenes következménye, amelynek egyöntetű véleménye, hogy nincs gazdaságpolitikája a kormánynak. (Sic!) Világosan látszik, hiszen ebben a formában ez a törvény semmi mást nem céloz - mint ahogy az előttem szóló képviselőtársaim is kifejtették már, mint hogy a költségvetés bevételi oldalát a kormány egy új adóval növelhesse.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hol van már a tavalyi hó? Hol vannak már azok a választási ígéretek, azok a lassan mondott választási ígéretek, amelyeket itt, e Házban is most a vita során már oly sokat felemlegettek képviselőtársaim, amelyek arról szóltak a ma már kormányoldal részéről, hogy nem lesz gázáremelés, nem lesz energiaár-emelés most sem, húsz év múlva sem, és egyáltalán? A kampányidőszakban tulajdonképpen nem történt más, mint az akkor ellenzéki, mai kormánypártok egész egyszerűen félrevezették, becsapták az embereket (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!), hiszen azt állították magukról, azt sugallták magukról, hogy ők majd tudnak valamit, valami csodát, elhozzák a Kánaánt, és az embereknek milyen jó lesz, hiszen több pénz marad a zsebükben. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez így is igaz!) Nos, ennek a fordítottja igaz; a fordítottja igaz, tisztelt képviselőtársaim. Javaslom önöknek, legyenek kedvesek elővenni a költségvetést, számolják végig, vagy esetleg a Pénzügyminisztérium kimutatását figyelmesen olvassák végig, és a számokból láthatják, hogy egyáltalán nem így van.

Ez a törvényjavaslat semmi más célt nem szolgál, csakis és kizárólag a bevételi oldalon a bevételek növelését. Miért? Hiszen - mint ahogy a környezetvédelmi szempontból előttem szóló képviselőtársaim is már világosan kifejtették - ez a törvény semmi másra nem szolgál, nem szolgálja a környezetvédelmi beruházásokat, nem szolgálja az energiahatékonyságra ösztönző beruházásokat, azoknak a programoknak a finanszírozását, hiszen azokat a bevételeket, amelyek az önök által majdan elfogadott törvény által befolynak a költségvetésbe, azt a 11-14 milliárd forintot teljes egészében a költségvetés feneketlen zsákja fogja majd elnyelni.

Ha már ott tartunk, hogy törvényjavaslat, és nincs különösebb dilemmánk afelől, hogy önök ezt mindenképpen elfogadják, és a kormányzati többség el fogja fogadni, azért egy dolgot a figyelmükbe ajánlanék. Az az indoklás, amely ezt a törvényjavaslatot indokolja, tartalmazza, hogy az Európai Unióban várhatóan majd csak ebben az évben, az év végén fogják elfogadni azt az európai uniós ajánlást, amelyre hivatkozva önök már most lényegében megsarcolják az energiafelhasználókat. Ráadásul még az Európai Unió ajánlásában, az irányelvekben szereplő mértéknél is lényegesen magasabb mértékű energiaadó bevezetését tervezik, mint amit egyébként az Európai Unió majdan bevezetni javasol, ha majd az uniós ajánlást elfogadják. Tehát úgy gondolom, itt is egyértelműen kilóg a lóláb, hogy itt bizony semmi másról nincs szó, mint hogy a költségvetésbe lehetőség szerint minél több bevételt tudjanak realizálni.

Ha már az elején azt mondtam, hogy hol vannak már azok a kampányígéretek, amelyek arról szóltak, hogy nem lesz gázáremelés, itt most csak utalni szeretnénk a szintén ellenzéki képviselőtársaim által elmondott technikára, amelyre röviden azt lehetne mondani, hogy ügyes. Hiszen önök jövőre nemcsak hogy megemelik a lakossági fogyasztók részére is a gázárat, és a nagyfogyasztók részére is egy igen jelentős mértékkel, majd ezt megterhelik még az energiaadóval, és minderre természetesen a megemelt áfát is rászámítják, tehát egy olyan nonszenszt követnek el, ahol még az adó után is adót kell fizetni, ezzel is gyarapítva a költségvetési bevételeket. Úgy gondolom, itt a Házban már elhangzott néhányszor, de nem árt ezt folyamatosan ismételni, hogy az emberek számára is világos és egyértelmű legyen, hogy ez a törvényjavaslat miről is szól egyáltalán.

Szintén elhangzott, és az indokolásban is szerepel, illetve a bizottsági vitákban az előadók, a kormány képviselői is azt mondták, hogy ez egyébként nem fogja majd érzékelhetően érinteni a lakosságot. Kérem szépen, megint csak el kell mondani, ez illúzió. Hiszen minden olyan területen, ahol energiafelhasználás van, gondolom, senki nem hiszi azt, hogy a majd az energiaadó által megnövekedett költségeket akár a szolgáltatók, akár az ipari termelők le fogják írni, és a saját bevételeik, illetve eredményük kárára fogják elszámolni. Senkinek ne legyen illúziója, ezt át fogják hárítani a fogyasztókra, generálva és gerjesztve ezzel az egyébként is igen magas szintre tervezett jövő évi inflációt.

Ha már azt mondtam, hogy ez a törvényjavaslat konstrukciójában is rossz, akkor ismét csak szeretnék az indokolás két paragrafusára hivatkozni, mégpedig a 7., illetve 8. §-ra.

(14.10)

Itt azt írják, hogy a javaslat szerint a vám- és pénzügyőrség fogja majd ellátni ezt a feladatot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy ez a kormányzat részéről egyfajta pótcselekvés, hiszen eddig minden kivetett adót az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal - röviden az APEH - számlájára kellett befizetni, és úgy gondolom, hogy ha már ezt mindenképpen be akarják vezetni, akkor itt sem kellene másképp eljárni. Azért mondom, hogy ez tulajdonképpen semmi más, mint egy pótcselekvés a kormány részéről, hiszen valószínű, hogy a vám- és pénzügyőrségnél a nagy létszámú elbocsátásokat próbálják talán valamilyen szinten kompenzálni azzal, hogy pluszfeladatokat testálnak a vám- és pénzügyőrség szervezetére, ezáltal próbálják valamelyest ellensúlyozni azt a létszámelbocsátást, amely egyébként - részben az önök intézkedései által - be fog következni a szervezetnél.

Tehát összességében erről a törvényjavaslatról el lehet mondani, hogy alkalmatlan arra, hogy a jövő évi gazdaságpolitikai célokat szolgálja, hiszen semmi más célja nincs, csak a költségvetés adóbevételeinek növelése, és ezáltal az állampolgárok terheinek növekedése.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu