CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Számoljunk együtt! Ha önök elfogadták volna az általunk februárban benyújtott határozati javaslatot, az iskolatejprogramot már augusztus elejétől újra lehetett volna indítani. Ezt azonban leszavazták. De még ez sem baj, mert ha a májusban benyújtott szocialista javaslattal érdemben foglalkoztak volna, szeptember 1-jétől már újra lehetne tej az iskolákban. Önök viszont addig halogatták a döntést, hogy az is kérdéses, január 1-jétől újraindul-e a program, mert a költségvetésben nincsen rá forrás.

A lényeg tehát: az önök kormánya lerombolt valamit, ami jó volt, és most nem boldogul azzal, hogy újraépítse. Több mint 1 millió 400 ezer gyermek csalódott önökben.

Válaszát ezek alapján nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu