POGÁCSÁS TIBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök annak, hogy most, néhány perccel ezelőtt végre eljutottunk oda, hogy az MSZP padsoraiból is elhangzott, hogy az önkormányzatok megszorításának az éve a következő. Csabai Lászlóné elmondta, hogy az autópálya-építések miatt ő elfogadja azt, hogy az önkormányzati költségvetés megszorításra kerül.
Az önök választási ígéretében azonban nemcsak autópálya-építés szerepelt, hanem az önkormányzati támogatások növelése. 50 milliárd forint önkormányzati fejlesztésekre, szabad felhasználásra, és sorolhatnám.
Amikor önök megpróbálják szembeállítani a közalkalmazottak béremelését az önkormányzatokkal vagy akár ellenzékkel, akkor arra fel kell hívnom a figyelmet, hogy a béremeléshez a fedezetet hiányoltuk, és nem az a kifogásunk, hogy a béremelés megtörtént. Természetesen ezzel egyetértünk.
Azonban az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni a béremelés egy részét, mint ahogy az ingyenes juttatások egy részét is. És nemcsak autópályát kell ebben az országban építeni, hanem az önkormányzatoknak a saját területükön utakat kellene építeni, járdát kellene építeni. Ezekre még csak európai uniós támogatások felé sem fordulhatunk, hiszen csak a helyben megtermelt helyi adóból tudjuk ezeket megvalósítani. Ezekhez hiányzik a forrás, és minél inkább működésre kell átcsoportosítanunk a helyből begyűjtött forrásokat, annál kevesebb juthat ezekre a feladatokra.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés