BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miután a módosító indítványaink jó részét közösen adtuk be Hadházy Sándor képviselőtársammal, ezért a normál, ötperces hozzászólási szándékomtól visszalépek; gyakorlatilag két kiegészítéssel azt, amit abban kívántam elmondani, most meg tudom tenni. Azt gondolom, ezzel időt takarítunk meg, és segítjük a parlament munkáját.
Az uszoda- és strandfürdő-szolgáltatásokról beszélt a képviselőtársam. Azért tartom különösen fontosnak ezt a területet - hozzátéve a fürdőszolgáltatásokat is -, mert sajnos a következő évi támogatási struktúrából, úgy tűnik, ez a terület kimarad.
(23.20)
Az idei év a gyógyfürdők éve. Azt ígérték a minisztérium vezetői Pál Béla államtitkár úrral egyetemben, hogy nemcsak egy év, hanem több év marketingkoncepciójának is a zászlóshajója lesz e fontos terület. Ehhez képest a jövő évi költségvetési támogatási körben a jelenlegi állás szerint nem lesz forrás arra, hogy újabb fürdőfelújítások és fürdőépítések történjenek Magyarországon. Tehát a nemzeti kincsünknek számított termál-hévíz készlet újabb hasznosítási területeit sajnos nem tudják majd kihasználni. Ha már erre nem nyújt lehetőséget a kormány, akkor legalább az áfamérsékléssel azt ne tegye lehetetlenné, hogy az arra rászoruló nagycsaládosok, idős emberek a gyógyfürdő nyújtotta rekreációs lehetőségeket ki tudják használni Magyarországon. Azt hiszem, hogy ez a legkevesebb, amit meg kell tenni értük.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés